Nem kis fába vágja a fejszét Orbán Viktor

Modern bányászat és vájárképzés – ennek újraindításán dolgozik a kormány Orbán Viktor csütörtöki bejelentése szerint.

BuL
2014. 02. 27. 20:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány dolgozik azon, hogy újraindítsa a vájárképzést, modern bányászatot létrehozva – mondta a miniszterelnök az Ózdi Városi Televíziónak csütörtökön.

Orbán Viktor az Apropó című műsorban emlékeztetett: Magyarországon kultúrája volt a bányászatnak, nemzetközileg elismert szakemberek és jól képzett vájárok dolgoztak egykor, húsz éve azonban kitalálták, hogy a bányászatnak nincs jövője, mára pedig a képzésük is megszűnt. „Már szinte szégyellni kell, ha egy országnak szene van, és ki akarja bányászni” – fogalmazott, beteges dolognak titulálva ezt.

A miniszterelnök, aki csütörtökön Ózdon, a hajdani kohászati üzemek egy romos csarnokában részt vett a 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszulájának elhelyezésén, közölte: a kormány 4,7 milliárd forintos adósságot vállalt át a várostól, emellett egy kórház- és két iskolafejlesztést is támogat a kabinet. Szólt arról is, hogy a Fidesz becsületbeli ügynek tekintette felelősségét a rendszerváltás után pórul járt korábbi nagy „fellegvárakkal” kapcsolatban.

A közbiztonságot érintő kérdésre kijelentette: minden rendőri helyet, körzeti megbízotti állást feltöltöttek. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kérdést szerinte nem lehet kizárólag rendőri kérdésként kezelni. Munkahelyekre, megélhetési biztonságra, szociális biztonságra is van szükség ahhoz, hogy megfelelő közbiztonság legyen – jelentette ki.

Szükségesnek nevezte a külföldi befektetéseket, kijelentve: nem ellenségük a külföldi tőke, ha jól illeszkedik a gazdaságpolitikába, szerinte erre Ózd jó példa. Megjegyezte ugyanakkor, a legtöbb álláshelyet a kis- és középvállalkozások hozzák létre, ezért nélkülük Ózdon sem érhető el a teljes foglalkoztatottság, amely továbbra is célja a kabinetnek.

A kormányfő emlékeztetett: a következő hét évben az európai uniós és hazai fejlesztési források hatvan százalékát fordítják gazdaságfejlesztésre, a forrás nagyobb részét pedig a kis- és középvállalkozások irányba terelik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.