Összeházasodott Dobolyi Alexandra és Veres János

A volt pénzügyminiszter vagyonnyilatkozatából derül ki, hogy egybekelt a volt szocialista EP-képviselővel.

MNO
2014. 02. 10. 17:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összeházasodott, és gyereke is született Veres Jánosnak és Dobolyi Alexandrának, a Blikk a volt pénzügyminiszter, jelenlegi MSZP-s parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatában talált erről információt. Veres immár házastársaként tüntette fel Dobolyit, és egy egyéves kislányt is megnevezett gyermekei között.

2009-ben az addig európai parlamenti képviselő kiesett az EP-ből, és az akkor már nem pénzügyminiszter, hanem kormánybiztos Veres titkárságvezetőként alkalmazta – idézi fel a Blikk, valamint azt is, hogy a lap 2010 elején egy fotót közölt róluk, amelyen éppen Makaó főutcáján láthatók kettesben.

A napilap akkor arról érdeklődött a párosnál, hogy hivatalos úton jártak-e Makaóban, mire Veres először tagadta az utat, Dobolyi viszont hivatalos kiküldetésként emlékezett a látogatásra. Aztán az is kiderült, hogy legalább három közös hivatalos úton vettek részt keleti országokban, egyebek közt Mongóliában. Veres válása után egyébként 150 millió forinttal csökkent a vagyona a nyilatkozat szerint – írja a Blikk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.