A baloldal megóvja a fóti választást

Kampánycsendsértésre hivatkoznak.

Ruzsbaczky Zoltán
2014. 03. 04. 4:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnapi polgármester-választáson a Fidesz–KDNP, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület által is támogatott független Bartos Sándor nyert a szavazatok 50,12 százalékával, az összefogás színeiben induló Takács István második lett a voksok 42,41 százalékával, míg a harmadik helyezett, független jelölt Mádly Zsolt 7,47 százalékos eredményt ért el. Az 1-es számú egyéni választókerületben új képviselőt is választottak, itt a független Madaras Ádám győzött.

Takács István ugyanakkor a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy a voksolás során számos bejelentést kaptak különböző törvénytelenségekről. A politikus közölte, a szabálytalanságok és a kampánycsendsértések mellett nem mehetnek el szó nélkül, ezért kifogást nyújtanak be a helyi választási bizottságnál.

Ismert, a november 24-én, 29,1 százalékos részvétellel lebonyolított voksoláson öt polgármesterjelölt indult, közülük a legtöbb szavazatot, 1116-ot (25 százalék) Takács István, az akkori ellenzéki összefogás jelöltje kapta, a második helyen a település egyik alpolgármestere, a független Bartos Sándor végzett 954 vokssal (21,4 százalék). A harmadik helyre Németh József független jelölt futott be 920 szavazattal (20,6 százalék). Őt követte Földi Pál János, a Civil Összefogás a Fótiakért Egyesület jelöltje 885 szavazattal (19,8 százalék). Vargha Nóra Mária, a Magyar Liberális Párt jelöltje pedig 583 voksot (13 százalék) szerzett.

 

A szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék december elején megsemmisítette a fóti voksolás eredményét, és a teljes választási eljárás megismétlését írta elő. A tavalyi fóti időközi választás után a megyei főügyészség indítványára a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás is indult, amely jelenleg is tart.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.