A kormányzati portálon látható videó szerint a Kolping Hotel megújulása alkalmából rendezett ünnepségen Lázár János azt mondta, a legnagyobb kihívás az ország újjászervezésében, hogy a fiatalok kevés gyereket vállalnak.
A kormány több eszközzel is javított a családok helyzetén és kilátásain. Kialakított egy korszerű adórendszert, így érdekeltté tette a munkáltatókat a kisgyermekesek foglalkoztatásának bővítésében, illetve az egykulcsos adórendszerrel és a jelentős mértékű, kalkulátorral is könnyedén kiszámolható családi adókedvezménnyel a munkavállalóknál több nettó jövedelmet hagyott.
Idén a gyed extra keretében bevezetett lehetőséggel, miszerint egyszerre kaphat munkabért és gyedet is az az anya, aki a gyermeke nevelése mellett dolgozik, a kormány a legnagyobb gátat is feloldotta a kisgyermekesek foglalkoztatásában, így intenzív bővülés várható.
Véleménye szerint a kormány feladata, hogy minden támogatást, bátorítást, segítséget megadjon a mai 20-30-as generációnak, hogy minél több gyermeket vállaljon, mert meggyőződésük szerint csak az az ország lehet sikeres, egészséges, boldog, ahol nem kevesebb, hanem több gyermek születik.
Úgy fogalmazott: mindaddig, amíg csökken Magyarországon az egy évben született gyerekek száma, nem elégedettek a kormányzat tevékenységével. Lázár János szerint ennek a helyzetnek két megoldása van: „az egyik, hogy az olyan fajták, mint én, időben megy haza és sokat megtesz azért, hogy harmadik gyereke szülessen”.
Ismert, 2013 előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző évben, vagyis mérséklődött a természetes fogyás. A házasságkötések száma is növekedett.
Az államtitkár másik lehetőségként és kötelességként említette, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy egy családbarát, gyermekbarát társadalom jöjjön létre. Ennek eszközeként az adórendszert, a fiatal nők támogatását vagy például egy Alsópáhok nagyságú település fejlesztését említette. Lázár János azt mondta, a kormánynak kiemelten fontos, hogy ne csak építkezzen, „ne csak tégla és habarcs jöjjön létre a kezünk által”, hanem ennek legyen egy célja is, ez pedig a család és a gyermek támogatása keresztény értékrend és meggyőződés alapján.