Ez jó példa az öngondoskodásra

Felújított háziorvosi rendelőt adtak át hétfőn Csepelen.

LR
2014. 03. 03. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében hangsúlyozta: a nyolc praxis működésének helyet adó Szent István úti épület jó példája annak a kormányzati szándéknak, hogy az alap- és szakellátás megerősítésével csökkenjen a jóval drágább kórházi ápolási napok száma. A miniszter szerint a felújítás jó példája az öngondoskodásnak, szemben az elmúlt évtizedekkel, amikor „mindenki illetékes volt, eközben senki sem vállalta a teljes felelősséget” a finanszírozásban és a működtetésben. Hangsúlyozta, a jól gazdálkodó városvezetés eredményeihez nagyban hozzájárult az is, hogy az állam átvállalta az önkormányzati adósságokat, így Csepelét is, hozzátéve, a városrész az elmúlt négy évben sokat tett azért, hogy csökkenjen a helyhatóság adóssága.

Balog Zoltán kijelentette: 2014. február végén nincs Magyarországon olyan települési és megyei önkormányzat, amely adóssággal rendelkezne. Ezerkétszázmilliárd forintot vállalt át a központi költségvetés adósságátvállalás címén - emelte ki. A miniszter jelezte, a rezsicsökkenés jegyében a most felújított és átadott rendelőintézet sem fizet rezsit, azt teljes egészében az önkormányzat vállalta magára.

Németh Szilárd, Csepel polgármestere (Fidesz–KDNP) elmondta, a beruházás másfél évet vett igénybe, az épület kívül-belül megújult, és javult a műszerezettség is. A polgármester emlékeztetett, mivel 2003-ban az „elvtársak elvették” a csepeli Weiss Manfréd Kórházat, és az intézmény betagozódott a XX. kerületben található Jahn Ferenc Kórházba, úgy döntöttek, hogy a kórházat segítik lehetőségeikhez mérten. Az önkormányzat több műszert is vásárolt már az intézménynek, de emellett számos más egészségügyi területen is beruháztak.

Németh Szilárd kiemelte például, hogy a kerület átvállalja a humán papillomavírus (HPV) elleni oltás finanszírozását, azt a kerületben élő minden 12-13 éves lány megkapja. Emellett számos programmal – időskorúak ellátása, fogyatékkal élők munkába állásának segítése, Erzsébet-program – segítik a rászorulókat. A polgármester megemlítette például, hogy a kerületben ingyenes a bölcsődei ellátás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.