Megelőzhető, hogy gyermekeink áldozatokká váljanak

Gyermekbarátabb lett az igazságszolgáltatás, az igazi segítség azonban a megelőzés – mondta Navracsics.

VZ
2014. 03. 03. 14:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tettünk egy lépést a gyermekbarátabb igazságszolgáltatás felé, ugyanakkor az igazi segítség a megelőzés: az, ha sikerül olyan akciókat indítani, amikor felhívjuk a gyerekek és szülők figyelmét az őket fenyegető veszélyekre, illetve arra, hogy ha megtörténik a baj, mi a teendő – mondta Navracsics Tibor tárcája Az internet nem felejt elnevezésű kampányának veszprémi állomása előtt, hétfőn.

A miniszter hozzátette: ennek jegyében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium több programot is indított, ezek egyike ez a kampány, amelyben az internetezés veszélyeire irányítják rá a figyelmet.

Felidézte: a gyermekbarát igazságszolgáltatás érdekében minden megyében kötelezően létre kellett hozni legalább egy gyermekbarát meghallgatószobát tavaly év végéig. Ma már több olyan megye is van, ahol két-három ilyen szoba van, s nemcsak a rendőrség, hanem a bíróságok is használják.

Itt a gyerekek oldottabban beszélnek az őket ért traumáról, és a szakemberek is több információhoz jutnak – magyarázta a miniszter. Mint mondta: a jogszabályok átalakításával is próbálták a gyerekek számára elviselhetőbbé tenni a szükséges eljárásokat.

Lehetővé tették például, hogy a gyermekbarát szobában felvett sértetti vallomást az eljárás későbbi szakaszaiban felhasználhassák, így a gyermeknek azt nem kell többször is megismételnie – fűzte hozzá.

Így sem lehetünk teljesen elégedettek, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a gyerekek egyre nagyobb arányban válnak bűncselekmények áldozataivá – húzta alá a miniszter.

A gyermekbarátabb igazságszolgáltatás felé tettünk már egy lépést, ugyanakkor az igazi segítség a megelőzés: ha sikerül olyan akciókat indítani, amikor felhívjuk a gyerekek és szülők figyelmét az őket fenyegető veszélyekre, illetve arra, ha megtörténik a baj, mi a teendő – összegezte Navracsics Tibor.

Ennek jegyében a KIM több programot is indított, ezek egyike Az internet nem felejt című kampány, amelyben az internetezés veszélyeire irányítják rá a figyelmet – ismertette.

Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy ma a 10 éves gyerekek az okostelefonok segítségével akár a szüleik tudta nélkül is részesei lehetnek a közösségi hálónak, ahol a legbizalmasabb információkat is megosztják egymással. Mint mondta: könnyen gyerekkereskedelem, gyermekprostitúció áldozatai lehetnek – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szülőknek és a pedagógusoknak is ajánlott ismerni az internetes szakzsargont, hogy lépést tartsanak a gyermekkel, követni tudják tevékenységét az interneten, és ha baj van – például zaklatják –, akkor közbe tudjanak lépni. Ezzel kapcsolatban hatvanórás továbbképzés indul a pedagógusoknak szeptemberben – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint Az internet nem felejt program az érettségiig több mint hatvan középiskolába jut el. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Az internet nem felejt programot idén január közepén indította útjára. Az interaktív előadás során három moderátor segítségével a középiskolás diákok játékos formában kipróbálják, milyen következményei vannak a posztolásoknak, és kiderül, hányszor követnek el például jogsértést másik személy ellen, amikor jogtalanul használják fel fotójukat vagy megsértik a magántitkukat.

Az eredetileg március közepéig tervezett programot, amelyen eddig csaknem 3000 gyermek vett részt, meghosszabbítja a tárca, s március elejétől már felnőttek is részt vehetnek a programokon a megyei kormányhivatalokban. A program csütörtökön érkezik Veszprémbe, délelőtt a Lovassy László Gimnáziumban a diákok, délután a Veszprém Megyei Kormányhivatalban a szülők és pedagógusok hallgathatják meg az előadást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.