Nem hitelből, saját erőből emelkednek a munkabérek

A napokban kapják kézhez a szociális területen dolgozók a januárig visszamenőleg megemelt bérüket.

MNO
2014. 03. 03. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigó Róbert kifejtette: a munkában eltöltött évek számától és az iskolai végzettségtől függően az 5-11 százalék közötti fizetésemelés havi 6-17 ezer forint pluszpénzt jelent az ágazat munkavállalóinak, 73 ezer szakdolgozónak és 20 ezer technikai alkalmazottnak. A kormány 11,8 milliárd forintot biztosít a béremelésre.

A „Gyurcsány-koalíció” reménytelen ígéreteivel szemben a mostani kabinet bebizonyította, képes megteremteni a közszféra béremelési programjaihoz szükséges pénzügyi feltételeket, „így egyre több közszolgálati hivatás anyagi megbecsülését tudjuk elérni” – mondta a szóvivő.

A szociális, valamint gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetésemelése mellett emlékeztetett az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelési programjára, valamint a tiszthelyettesek bérkiegészítésére. Hangsúlyozta, mindezt nem hitelből, hanem az ország saját erejéből hajtják végre, és a jövőben is azon lesznek, hogy folytathassák a közszolgálatban dolgozók fizetésének emelését, amit segíteni fog az egyre biztosabb gazdasági növekedés.

A béremeléseken kívül egyéb intézkedések is segítik a szociális és gyermekvédelmi területet: ilyen például az, hogy a nevelőszülők januártól foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladatukat, valamint hogy nagyobb támogatás jár a hozzátartozóikat otthon ápolóknak – fejtette ki Zsigó Róbert.

A hétfő délután lejáró képviselőjelölt-bejelentési határidővel kapcsolatban a szóvivő azt mondta, a Fidesz a rendszerváltozás óta a legsikeresebb ajánlásgyűjtésén van túl, hiszen elsőként állított országos listát. Hozzátette, a támogató aláírások gyűjtését folytatják, mert mindenkihez szeretnének eljutni. A Fidesz–KDNP-t támogató aláírások száma már másfél millió fölött van, ami azt jelenti, „egyre többen értik és érzik, mi is a valódi tétje a választásnak”, vagyis hogy folytatódhat-e az elmúlt négy évben megkezdett út vagy visszatér a Gyurcsány-korszak – mondta.

Zsigó Róbertet arról is kérdezték, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága KDNP-s elnökének közlése szerint sem a legfőbb ügyész válaszlevele, sem Simon Gábor hozzátartozóinak vagyonnyilatkozata nem ad választ a volt szocialista politikus bécsi számláján lévő több száz milliós összegre. A Fidesz szóvivője erre válaszolva ismét közölte: immár 27 napja nem kaptak választ Mesterházy Attila MSZP-elnöktől arra a kérdésre, honnan származnak Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes „eltitkolt százmilliói”, továbbá hogy mi hangzott el kettejük négyszemközti találkozóján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.