Welsz ellen ekkor nem, csak két évvel később, 2008-ban indult vagyonosodási vizsgálat, miután a Külügyminisztérium „feljelentette” a magát bissau-guineai diplomatának kiadó férfit, aki 30-50 ezer euróért afrikai útleveleket és állampolgárságot árult. Az APEH vizsgálata több mint kétmilliárd forintnyi illegális jövedelmet tárt fel, ami a lap forrásai szerint akár 14-16 milliárdos illegális jövedelemre is utalhat. Az adóhatóság végül kétmilliárd forint befizetésére kötelezte Welszt, ám egy volt titkosszolgálati vezető valakinek odaszólt az APEH-nél, ahol „hirtelen rájöttek, hogy adminisztrációs hibát követtek el”, és amiatt egymilliárd forinttal csökkentették a bírságot.
Bár a rendőrség korábban cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Welsz a halála előtt a rendőröknek jelezte volna, hogy valamit bevett – a Népszabadság egyik forrása szerint azonban a férfi valóban tett olyan kijelentéseket, amelyek öngyilkosságra utaltak. E szerint Welsz azt mondta a mellette ülő nyomozónak a rendőrautóban: „Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit. Bocsánat!” Majd, mikor a rendőr visszakérdezett, bevett-e valamit, akadozó hangon azt felelte: „Nem mondom meg.” A lap úgy tudja, nem valamelyik ismert drog túladagolása okozhatta a halálát.
A Népszabadság szerint múlt csütörtökön Welsz – ügyvédje beleegyezésével – a Logodi utcai irodájába hívta a rendőröket, ahol már odakészített irathalom és adathordozó várta a nyomozókat. Welsz azonban kérte, hogy az érdi házában lévő néhány dokumentumot is vigyék el, mert ha Fürst György, Terézváros egykori szocialista alpolgármestere megtudja, hogy ismét lefoglalást tartanak nála, akkor elviszi és megsemmisíti. Fürst a lapnak tagadta, hogy ismerte volna Welsz Tamást, és mindenkit perrel fenyegetett meg, aki belekeveri őt „ebbe a nyilvánvalóan a baloldal lejáratását célzó ügybe”.
A Hír Televízió korábban arról számolt be, hogy Fürst György is gyanúsítottja a Simon-ügynek, az Index pedig azt írta, Simon Gábor és hét másik személy mellett Fürstnek is volt bissau-guineai útlevéllel nyitott bankszámlája a MagNet Banknál.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!