Elmarasztalták az ATV-t a Jobbik mellőzéséért

A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kereskedelmi televízió a választási eljárás két alapelvét is megsértette.

MD
2014. 04. 30. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NVB szerdai ülésén eltiltotta az ATV-t a további jogsértéstől, továbbá kötelezte a testület határozata rendelkező részének három napon belüli közzétételét az Egyenes beszéd, a Start és a Szabad szemmel című műsorának egy-egy adása előtt. A testület szerint az ATV médiaszolgáltatóként megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.

A bizottsághoz egy magánszemély fordult kifogással, azt sérelmezve, hogy a Jobbik képviselőinek „egyáltalán nem biztosítottak lehetőséget arra, hogy kifejthessék véleményüket” a kereskedelmi televízió műsoraiban. A beadványozó állításának alátámasztására több ATV-s internetes linket is mellékelt, amelyeken más, az EP-választáson induló pártok televíziós megjelenései láthatók különböző „beszélgetős műsorokban” egy adott időszakban, április 8-a és 28-a között.

A Nemzeti Választási Iroda az ügyben megkereste az ATV-t, válaszul a televízió több olyan internetes linket csatolt, amelyek azt támasztják alá, hogy a televízió műsoraiban jobbikos politikusok, köztük Vona Gábor pártelnök és Morvai Krisztina EP-listavezető is megjelent. A testület tagjai az ülésen több ilyen műsorrészletet is megtekintettek.

Borbély Andrea, a Jobbik NVB-delegáltja ugyanakkor ezekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy azok nem a programokat ismertető „beszélgetős műsorokból” valók, hanem például egy híradóból vagy egy lakossági fórumról készített tudósításból.

Patyi András NVB-elnök nem támogatta a testület ATV-t elmarasztaló határozatának elfogadását, sőt, annak elutasítására tett indítványt, ám javaslata – 7:13 arányban – nem kapott többséget. Az elnök egyebek mellett azzal érvelt az elutasítás mellett, hogy a pártlisták csak április 22-én emelkedtek jogerőre, és a kampány május 25-éig tart. Az NVB határozata ellen három napon belül a Kúriához lehet fordulni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.