„A hűség és a szerelem a világ két legszebb érzése” – új János vitézre készül a Fitos Dezső Társulat

Petőfi Sándor klasszikusát a néptánc, a bábművészet és a modern látványtechnika segítségével állítja színpadra a Fitos Dezső Társulat. A november 10-i bemutatóról, a New York-i fellépés meghatározó élményéről és a hagyomány továbbadásának felelősségéről is szó esett az együttes keddi sajtótájékoztatóján. Kocsis Enikő, a társulat művészeti vezetője lapunknak arról is beszélt, miért tartja ma is nélkülözhetetlennek a mesélést, és hogyan tudnak férjével, Fitos Dezsővel több évtizede együtt alkotni.

Kocsis Enikő táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője, igazgatója, érdemes művész. Fotó: Gálos Mihály Samu

Fitos Dezső Társulat Fotó: Székelyhidi Balázs

A rendező-koreográfus úgy véli, a néptánc természetes kifejezőeszköze lehet Petőfi történetének, hiszen a mozdulatok önmagukban is képesek érzelmeket, emberi kapcsolatokat és drámai helyzeteket megjeleníteni.

– A néptánc tökéletesen alkalmas arra, hogy érzelmeket, emberi viszonyokat és drámai helyzeteket fejezzen ki, de humor is van benne. Dezsővel olyan mozdulatokat és táncokat választottunk, amelyek nem feltétlenül egy-egy tájegység bemutatását szolgálják, hanem magát a történetet és a dramaturgiát segítik. Természetesen megjelenik Jancsi és Iluska szerelme, a zsiványtanya és mindaz a fantasztikus mesevilág, amelyet Petőfi megteremtett. A mai fiatalokat rengeteg inger éri, ezért nekünk is meg kell találnunk azokat az eszközöket, amelyekkel meg tudjuk ragadni a figyelmüket. Ebben segít a bábművészet és az a különleges vizuális világ, amelyet Makhult Gabriella álmodott meg. Az ő grafikái jelennek meg a jelmezeken, a díszleteken és a vetítésekben. A sárkányfejek például az ő rajzai alapján, 3D-nyomtatással készültek. A Nemzeti Táncszínház technikai adottságai lehetővé teszik, hogy mindezt látványos formában valósítsuk meg – mondta. 

Fitos Dezső Társulat Fotó: Székelyhidi Balázs

A hagyományos táncnyelv és a kortárs technológia találkozása Kocsis Enikő szerint nem jelent ellentmondást. A népi kultúra erejét éppen abban látja, hogy természetes, generációkon át formálódott mozdulatvilága ma is képes megszólítani a közönséget.

Ami a népi kultúrából jön, számomra ma is lenyűgöző. Nem tud porossá válni, mert annyira természetes maga a mozgás, a gesztusrendszer, amelyet generációk csiszoltak. Akkor lesz igazán hiteles és erőteljes, ha őszinte. Ez a természetesség pedig egyáltalán nem zárja ki a mai kor technikai vívmányait. Használhatunk 3D-nyomtatót, lézervágást, megmozgathatunk statikus grafikai elemeket, és mindez segíthet megteremteni azt a világot, amelyben a történet játszódik.

– emelte ki Kocsis Enikő. Hozzátette: – A társulatunk nyolc táncospárból áll. Nem huszonöt vagy harminc pár táncol a színpadon, miközben a János vitézben rengeteg szereplő, helyszín és jelenetváltás van. Ezt nagyon ügyesen kell megoldanunk. Amikor az ember szűkebb lehetőségek között dolgozik, különösen nagy szükség van a fantáziára és a kreativitásra. Mi nem vagyunk óriási költségvetésű társulat, a lehetőségeink végesek, de ezzel a nyolc párral hegyeket lehet megmozgatni. A korlátok sokszor éppen arra ösztönöznek bennünket, hogy valamit egészen másképp oldjunk meg, és ebből új ötletek születnek.

Fitos Dezső Társluat Fotó: Székelyhidi Balázs

A hűség és a szerelem története

A János vitéz Kocsis Enikő értelmezésében mindenekelőtt a hűségről, a kitartásról és a szerelem erejéről szól. Olyan értékekről, amelyek szerinte nem veszítettek jelentőségükből, és amelyekkel a mai gyerekek is könnyen azonosulhatnak.

– Amit Petőfi megfogalmazott, az örök érvényű. Van egy szegény legény, aki Kukorica Jancsiként elindul, és a szerelméhez való hűség hajtja tovább. Nem enged a csábításnak, nem választja a könnyebb utat, nem áll be a zsiványok közé, és a gazdagságot sem választja, amikor lehetősége lenne feleségül venni a francia király lányát. Még akkor sem adja fel, amikor megtudja, Iluska meghalt. Petőfi ekkor egy különös mesevilágba vezeti az olvasót. 

Jancsi felül a griffmadár hátára, találkozik az óriásokkal, megküzd a boszorkányokkal, a saját démonaival, és végül megtalálja azt a helyet, ahol a szerelmük beteljesedhet. Hogy ez a mennyország, vagy egy másik dimenzió, ahol jobbá válunk, azt mindenki maga döntheti el.

– A kitartás, a hűség és a bátorság, amely János vitézt hajtja, ugyanúgy fontos lehet egy gyermeknek, mint egy felnőttnek vagy egy nagyszülőnek. Azt gondolom, a hűség és a szerelem a világ egyik legszebb érzése. A gyerekek könnyen azonosulnak a mesehősökkel, és közben észrevétlenül találkoznak egy olyan értékrenddel, amely végigkísérheti őket az életükben – fejtette ki a táncpedagógus, aki fontosnak tartotta elmondani: – A történet vége ráadásul nem is olyan egyszerű, mint egy hagyományos mese lezárása. Elgondolkodhatunk azon, hogy Jancsi és Iluska valóban az életben találnak-e újra egymásra, vagy már a halálon túl. Ennek nagyon szép a szimbolikája, és éppen ezért áll jól a táncszínháznak. A mozdulat, a zene és az ének olyan érzelmeket is képes kifejezni, amelyekhez nem feltétlenül szükséges kimondott szó. Természetesen Petőfi költészete is megjelenik az előadásban. A dalszövegekben, az énekekben és néhány prózai részletben is megszólalnak a sorai. A dramaturggal, Pallai Marával már többször dolgoztunk együtt, és szoktam neki mondani: azt mondjuk ki, amit már eltáncolni nem tudunk.

Fitos Dezső Társulat Fotó: Székelyhidi Balázs

Az esti mesélés ne maradjon el

A társulat számára a fiatal generációk megszólítása és a hagyomány továbbadása a művészi munka meghatározó része. Kocsis Enikő pedagógusként és édesanyaként is érzékeli, milyen kihívást jelent a gyermekek figyelmének fenntartása a digitális világban.

– Azt tapasztalom, hogy a színháztermek ma is megtelnek, és ebben az internet, a média is sokat segíthet. Ugyanakkor rengeteg program és választási lehetőség van, ezért minden művészeti közösségnek meg kell küzdenie azért, hogy eljusson a közönségéhez. Pedagógusként viszont azt látom, egyre nehezebb hosszabb időn keresztül fenntartani a gyerekek figyelmét és motivációját. Nagy felelőssége van a szülőknek abban, hogy megfelelő határokat húzzanak. Nem lehet kizárni a gyerekeket az internet világából, hiszen ez a jövőjük része, de a könyvnek, az olvasásnak és az esti mesélésnek is meg kell maradnia.

A táncművész elárulta, ő is küzd ezzel a saját gyerekeinél. Náluk kötelező az olvasás, és még nem tartanak ott, hogy mindkét gyerek igazán megszerette volna. A koreográfus szerint azonban az már jó érzés, hogy azt kérik, olvasson nekik. Ezek a közös pillanatok nagyon sokat jelentenek. Azt szeretné, hogy megtapasztalják: az olvasás nem feladat, hanem élmény is lehet.

– Hiába találunk meg ma szinte mindent az interneten, a képzeletünknek, a kreativitásunknak szüksége van az olvasásra, az írásra, a zenehallgatásra és a színházra. Én hiszek abban, hogy a huszonegyedik században is meg lehet szólítani a fiatalokat. A János vitézt nem kizárólag gyerekeknek készítjük. Szeretnénk, ha nagyszülők, szülők, kamaszok és kisebb gyerekek együtt tudnák átélni ezt a történetet. Azt remélem, hogy abban a hatvan-hetven percben, amíg az előadás tart, értő szívekre talál majd – mondta. 

A társulat keddi sajtótájékoztatóján ismertették az új évad programját, ahol a Csak tiszta forrásból című fotó- és grafikai kiállítást is bemutatták. Fotó: Székelyhidi Balázs

Tizenhat év után valóra vált a New York-i álom

A társulat számára az évad egyik legemlékezetesebb eseménye az októberi New York-i fellépés volt. A Brooklyn Academy of Music színpadán a Tántorgók című előadást mutatták be, amely a huszadik század elején Amerikába kivándorló magyarok sorsát idézi fel. Kocsis Enikő elmondása szerint az alkotópáros már tizenhat éve szerette volna elvinni a produkciót abba a városba, ahol a történet játszódik.

– Már a bemutató idején arról beszélgettünk, milyen érdekes lenne megtudni, hogyan hat a történet azokra, akiknek a családjában még élnek a kivándorlás emlékei. A darabban a magyar legények az Óperenciás-tengeren túl keresik a boldogulásukat, és Ellis Islanden érnek partot. Amikor most New Yorkban jártunk, a táncosainkkal ellátogattunk Ellis Islandre, a bevándorlási múzeumba. Megnézhettük azt a csarnokot és azokat a helyiségeket, amelyeknek a világát az előadásunkban is megidézzük. Ez számunkra szinte zarándoklat volt.

A táncművész azt mesélte, ha visszagondol erre a látogatásra, libabőrös lesz. Olyan fogadtatásban részesültek, amilyenre nem is számítottak. A közönség soraiban ott voltak a kivándorlók leszármazottai, de olyan amerikai nézők is, akiknek semmilyen magyar kötődésük nem volt. 

Különleges érzés volt magyarként, egy magyar történettel ott állni New Yorkban, ráadásul az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulóján.

– mesélte. Úgy folytatta: – A fellépést egy mecénás és az általa létrehozott alapítvány támogatása tette lehetővé. Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. Nemcsak a közönség kapott élményt, hanem mi is. A társulatnak hatalmas lendületet adott ez az este.

A társulat keddi sajtótájékoztatóján ismertették az új évad programját, ahol a Csak tiszta forrásból című fotó- és grafikai kiállítást is bemutatták. Fotó: Székelyhidi Balázs

A tánc hozta össze az alkotópárost

A Fitos Dezső Társulatot vezető házaspár nemcsak a magánéletben, hanem a művészi munkában is hosszú évtizedek óta együtt dolgozik. Kocsis Enikő szerint közös alkotásaik alapja az a szenvedély és lendület, amely már táncosként is összekötötte őket.

– Azt hiszem, azért is alkotunk egy párt, mert nagyon sok mindenben hasonlítunk. Mindketten szenvedélyes, határozott emberek vagyunk, és ebből természetesen adódnak ütközések is. Előfordul, hogy Dezső szerint egy szereplőnek jobbról balra kellene mennie, én pedig éppen fordítva képzelem el. De általában tudunk engedni egymásnak. Ilyenkor nem az a fontos, hogy az én elképzelésem vagy az övé valósuljon meg, hanem hogy az előadásnak mi tesz jót.

Bennünket a tánc hozott össze. Már fiatalon is ugyanazzal a lendülettel tudtunk dolgozni, és nem oltottuk ki egymás tüzét. A táncban működő összhang később az alkotómunkában is megmaradt. Nagyon korán elkezdtünk együtt tanítani, koreografálni, és ez azóta is az életünk része. 

– mondja Kocsis Enikő, majd elmeséli: – Nemrég korábbi tanítványainkkal találkoztunk, akik közül sokan már egészen más pályán dolgoznak. Megkérdezték, hogyan bírjuk még mindig ezt a tempót. Dezsővel egymásra néztünk, és arra jutottunk, hogy valójában egymást inspiráljuk. Ha valamelyikünk olvas valamit, lát egy érdekes előadást vagy támad egy új ötlete, azt olyan szenvedéllyel tudjuk megosztani a másikkal, hogy abból újabb alkotói folyamat indul. A társulat vezetése persze egészen más felelősség, mint a koreográfusi vagy a rendezői munka. Dezső általában többet van a próbateremben, én pedig valamivel többet foglalkozom a háttérfeladatokkal, a szervezéssel. De amikor már nagyon hiányzik a tánc, akkor cserélünk – tette hozzá a táncpedagógus, majd úgy folytatta: – Most például a Bernarda Ballada kedvéért visszatértem a színpadra, pedig korábban már elbúcsúztam a táncos szerepléstől. Nagyon jólesett újra együtt dolgozni és táncolni a társulat fiatal művészeivel. Nem azért, mert úgy érzem, valami kimaradt volna az életemből. 

Fitos Dezső táncművész, koreográfus Fotó: Székelyhidi Balázs

Mindent eltáncoltam, amit szerettem volna. Büszke vagyok arra, hogy ötvenévesen két gyönyörű gyermekünk és egy csodálatos társulatunk van.

– hangsúlyozta. 

A legutóbbi évadban 137 előadást teljesítettek, több mint százezer néző előtt. Nyolc táncospáruk van, mégis a babaszínháztól a felnőtteknek szóló drámákig nagyon sokféle műfajban dolgoznak. A fiatal művészeik rendkívül lelkesek, és ez nagy felelősséget is jelent számukra. A táncművész kiemeli, a János vitéz most különösen a szívügyük. – Nem azért, mert mindenáron valami világszámot szeretnénk létrehozni, hanem mert egy klasszikushoz szerintem akkor érdemes hozzányúlni, ha van róla valami új mondanivalónk. Sok János vitéz született már, de mi a sajátunkat szeretnénk megalkotni. Olyan előadást, amelyben benne van mindaz, amit a néptáncról, a mesékről, a szerelemről és a hűségről gondolunk – mondta el lapunknak Kocsis Enikő.