Jól döntött Mesterházy Attila. Így tudja megőrizni méltóságát és egyúttal lehetőséget teremteni a változásra. Tiszteletet érdemel érte! (Fodor Gábor, Facebook)
Schiffer András, az LMP elnök-frakcióvezetője saját Facebook-oldalán csak annyit közölt a döntéssel kapcsolatban: „Riszpekt, Mesterházy Attila!”
Az LMP társelnöke és frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek azt mondta, személyesen sajnálja az MSZP elnökének távozását, ugyanis azt gondolja, hogy az idei választási eredményektől függetlenül elég nagy munkát végzett a 2010-es választási vereséget követően, hogy egyáltalán életben tartsa az MSZP-t.
Közölte: az LMP nem szokott más pártok belügyeiről véleményt nyilvánítani, és alapvetően tiszteletben tartja más pártszövetségek döntéseit, de az a „kilátástalannak tűnő helyzet”, amibe az MSZP került, nem elsősorban Mesterházy Attila felelőssége, ezért egyrészt a Gyurcsány–Bajnai-kormányok a felelősek, illetve azok az „obsitos politikusok”, akiket a pártelnök megörökölt.
Karácsony Gergely, az Együtt–PM politikusa szerint az európai parlamenti választás új helyzetet teremtett az ellenzéki oldalon, ahol minden pártnak át kell gondolnia saját helyzetét és megtartani saját tisztújítását. A politikus ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján Mesterházy lemondását érintő kérdésre válaszul mondta, hangsúlyozva: pártszövetsége nem kommentálja más pártok belügyeit.
Azzal kapcsolatban, hogy az esemény befolyásolja-e az önkormányzati választásokkal kapcsolatos ellenzéki tárgyalásokat, közölte: egyelőre nincs szó tárgyalásokról, és erre a közeljövőben sem lehet számítani, az érintett pártok most rendezik soraikat. Hozzátette: az önkormányzati választásokkal kapcsolatos megállapodásokat helyi testületek kötik meg, az egyeztetések is helyi szinten zajlanak, így kevéssé számít, ki az MSZP országos elnöke.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!