Gyurcsány az utcán küzdene Orbán ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc tüntetést szervez július 12-ére. A Fidesz szerint még mindig nem érti, hogy nem kérnek belőle.

KG
2014. 06. 14. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerinte például érdemes megegyezni a közös főpolgármester-jelöltről. „Lesz ilyen jelöltünk, akit nem Horváth Csabának fognak hívni” – közölte Gyurcsány Ferenc. Szerinte érdemes megállapodni a közös kerületi jelöltekről – akiket nagyjából egyenlő arányban indítanának –, a vidéki polgármesterekről és egyéni képviselőjelöltekről is, a megyei önkormányzatokban viszont mindenki állíthat önálló pártlistát.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a DK elnöke képtelen megérteni, hogy a magyarok nem kérnek többet a Gyurcsány-korszakból. A Fidesz az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatójára reagált.

A kormánypárt szerint az emberek világossá tették 2010-ben és idén már két választáson is, hogy nem kérnek többet a Gyurcsány-korszakból. „A mindenáron a hatalomba visszatérni akaró Gyurcsány Ferencen és Bajnai Gordonon kívül ugyanis mindenki látja, hogy nemcsak az országot tették tönkre, hanem az egész baloldalt is. Gyurcsány Ferenc, ahogy régen, úgy most is csak uszítani és hergelni tud” – írták a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.