– A nemzet főtere megújul, ígérte évekkel ezelőtt a magyar kormány. Arra vállalkoztunk, hogy befejezzük azt, amit elődeink megálmodtak. A miniszterelnök szobra önmagán túlmutat – kezdte beszédét a miniszterelnök. Elmondta, Tisza István mindenfelől egy „ostromlott várat örökölt”, de hitt abban, hogy a nemzet megmenthető.
– Mi pedig töredelmesen bevalljuk, hogy nemzeti alapon állunk – folytatta Orbán Viktor. Kitért rá, a volt miniszterelnök nemet mondott az első világháborúra, amikor mindenki más helyeselt. Azt látta, hogy egy ilyen háború minket, magyarokat és a nemzetet is maga alá temetné. A háború utolsó lövése azzal végzett, aki mindig a magyar nép érdekeit nézte – utalt a Tisza elleni merényletre Orbán Viktor.
Mint a miniszterelnök hangsúlyozta, a Tisza emlékére 1934. április 22-én állított szoborkompozíció sokkal erősebben összefonódott a magyar miniszterelnök sorsával, mint ahogy az alkotók ezt gondolták volna. Hozzátette, ahogy 1918 októberében széthullott a monarchia, úgy hullott darabjaira 1945 után a szoborcsoport. „Van, akit nem elég egyszer megölni” – utalt a kormányfő Tisza meggyilkolására, és a szoborcsoport eltüntetésére.
– 1918 októberében sem futott el sorsa elől Tisza István – jelezte Orbán Viktor. Majd úgy folytatta: adhat-e a sors nagyobb ajándékot, mint hogy ma mi állíthatjuk vissza helyére a szobrát? „A szobor újraállítása egy új, nemzetépítő korszak kezdete lehet. Nagy lehetőségek, nagy tettek, nagy elődök, nagy elszánások miért nem adódhatnak össze?” – így a kormányfő.
Dicsőség és hála Tisza Istvánnak, a magyarok miniszterelnökének – zárta beszédét Orbán Viktor, majd leleplezte a szobrot, ami után imát mondott Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
Az újjáépített Tisza István-szobor avatására Kövér László házelnök meghívta a képviselőket, a kormány tagjait, valamint minden honfitársát az Országgyűlés pénteki plenáris ülésén. Az avatást Orbán Viktor miniszterelnök ukrajnai utazása miatt halasztották pünkösdhétfőre.
Az emlékműről ide kattintva olvashat bővebben.
