Lapunk korábban több alkalommal is foglalkozott a pénzintézetek által tett feljelentésekkel, illetve jogsértésekkel az autóhitel-szerződésekkel összefüggésben. Kiderült, a legtöbb esetben a hitelezők megkerülnék a bírósági eljárást, amely tisztázná a köztük és adósaik közt főként elszámolásból fakadó vitát. Ehelyett inkább a rendőrséget vonják be, illetve gyakran az is előfordul, hogy se szó, se beszéd, behajtók segítségével tulajdonítják el adósaik gépjárműveit. Utóbbi esetekben a legtöbbször az adósok is feljelentést tesznek lopás miatt, ezeket viszont rendre elutasítja a rendőrség arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény.
A témában feltett kérdéseinkre korábban nem mindennapi választ adott az Országos Rendőr-főkapitányság. Közölték: több esetben lopás miatt tettek feljelentést a gépjármű-tulajdonosok azért, hogy így leplezzék a szerződésszegő magatartásukat. A Hitex feljelentése alapján indult nyomozás azért sem érthető, mert korábban az ORFK azt írta, hogy a kizárólag szerződésszegő magatartások megítélése nem tartozik a rendőrség nyomozó hatóságainak hatáskörébe.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!