A Fenyő-gyilkosság ügyében tanúként hallgatták meg a magyar alvilág több ismert alakját, így például a jelenleg is jogerős szabadságvesztés büntetését töltő Tasnádi Pétert és a súlyos, erőszakos bűncselekmények miatt a kecskeméti maffiaperben jogerősen elítélt Radnai Lászlót. A védő szerint Radnai 2012-ben, több ügyben is tett terhelő vallomásai komolytalanok. Emlékeztetett arra, hogy az éjszakai élet ismert alakjának büntetését akkoriban egészségi okokból félbeszakították.
Tasnádi a Fenyő-ügyben korábban tanúként arról beszélt, hogy egy ismert médiavállalkozótól felkérést kapott Fenyő megölésére és több tízmillió forintot át is vett ezért, de a gyilkosságot nem ő hajtotta végre. Ennek kapcsán Jozef Rohác ügyvédje azt vetette fel, hátha Tasnádi nagyrészt igazat mondott, csupán azt hallgatta el, hogy valójában ki ölte meg Fenyőt. A vádlottakat a tárgyaláson tucatnyi, állig felfegyverzett, maszkos, acélsisakos kommandós vigyázta, Jozef Rohác golyóálló mellényt viselt.
A bíró szeptemberre napolta el a tárgyalást a Fenyő-ügyben, ott már csupán a másodrendű vádlott védőjének perbeszéde, a vádlottak utolsó szó jogán előadandó védekezése és az elsőfokú ítélet kihirdetése lenne hátra. Ám a csütörtöki tárgyalás végén a bíró jelezte azt is, hogy sajtóinformációk szerint a másfél évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő, Aranykéz utcai robbantás ügyében Jozef Rohác ellen befejeződött a nyomozás. Ha pedig abban az ügyben vádat emelnek, azt a pert eljárásjogi okokból egyesíteni kell a Fenyő-gyilkosság ügyével. (Abban az egyesített eljárásban pedig az elsőfokú ítéletet is nyilvánvalóan jóval később hozhatják meg az Aranykéz utcai cselekményekkel kapcsolatos bizonyítás miatt, mint ha csupán a Fenyő-gyilkosságról kellene dönteni.)
A vádirati tényállás szerint 1998. február 11-én Jozef Rohác két társával, Ladislav T. másodrendű vádlottal és a harmadik feltételezett elkövetővel – az ismeretlen helyen tartózkodó, egyes hírek szerint már elhunyt – Jozef H.-val autóval megjelent a II. kerület Törökvészi úti Vico-székház közelében, onnan követték a kocsival elinduló sértettet. Este hat óra körül a II. kerületi Margit utcában egy piros lámpánál Jozef Rohác kiszállt a járműből, a sértett gépkocsijához ment és két sorozatlövéssel megölte a vállalkozót. Az elsőrendű vádlott a fegyvert az egyik parkoló jármű alá dobta, sapkáját, kabátját, kesztyűjét egy kapualjban hagyta, beszállt társai közelben várakozó autójába és elmenekültek.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!