Két éven belül a Várba költözik a Miniszterelnökség

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat elrendeli az ingatlan felújítását és átépítését.

MNO
2014. 07. 18. 18:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat elrendeli az ingatlan felújítását és átépítését úgy, hogy az 2016. március 15-ig megvalósuljon. A kormány felkéri Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Fürjes Balázst, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a beruházás megvalósítása érdekében. Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014–2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik. Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.

Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését – szintén 2016. március 15-ig – kell megvizsgálnia. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.