– Miniszterelnöki közbenjárással kérték fel az államtitkári posztra. Nehéz döntés volt otthagyni a régi életét?
– Nagyon meglepett a felkérés, hiszen nem mindennapi dolog, hogy olyan embert kérnek fel államtitkári pozícióra, aki nem politikus. Bevallom, nem volt könnyű döntés, hiszen időlegesen ki fogok esni a szakmámból, és bonyolult volt átszervezni azt a munkát, amit eddig végeztem. De mivel a felkérés közvetlenül a miniszterelnöktől érkezett, nehéz lett volna nemet mondani, és persze a feladat is szép.
– Ágazati vezetőként azon fog dolgozni, hogy minél több állami támogatást harcoljon ki a felsőoktatásnak, vagy inkább arra ösztönzi az intézményeket, hogy igyekezzenek gazdasági tevékenységből, piaci kapcsolatokból pénzt szerezni?
– A felsőoktatási intézmények költségvetésének most is csak egy része az állami pénz, felerészben más forrásból finanszírozzák tevékenységüket. A gazdaság felé mindenképpen nyitni kell, és ez egyben állami elvárás is, hiszen nagyvállalati vezetők beszámolói szerint a gazdasági konjunktúra bővülését elsősorban a képzett szakemberek hiánya hátráltatja. Egyértelmű, hogy a nemzetközi cégek nem hozzák Magyarországra a gyártást, sem a K+F tevékenységet, ha nem tudunk elegendő képzett munkaerőt felmutatni. Az államnak van pénze a felsőoktatásra, de a támogatás feltétele, hogy az ágazat elégítse ki a gazdaság igényeit. Ez eddig nem működött optimálisan.
– Mi volt a fő gond ön szerint?
– Egyfelől nem igazodtunk a piaci elvárásokhoz, és nem olyan diplomásokat képeztünk, akiknek a képzettségére szükség van, másfelől túlreagáltuk ezeket az elvárásokat. Például úgy, hogy amint megjelent egy picike igény, hogy szükség van mondjuk öt mérnökre, azonnal elindult egy egész mérnöki alapszak. Lehet és kell is lobbizni az állami forrásokért, de ennek feltétele, hogy a befektetés kimutatott módon térüljön meg.
– Osztja azt a Klinghammer István-féle korábbi elképzelést, hogy a hallgatók által elkerült, kevésbé népszerű intézményekben fokozatosan csökkenjen, akár meg is szűnjön a támogatás?
– Alapvetően a kereslet kell hogy meghatározza a kínálatot, de bizonyos területeken ez nem érvényes. Közszolgálati egyetemre vagy éppen pedagógusképzésre mindenképpen szükség van, ezek fenntartása nemzeti érdek, tehát akkor is bele kell invesztálni a pénzt, ha ide nem jár annyi hallgató, mint más típusú képzésekre.
– Régi terv a felesleges szakok megszüntetése, ezt mikor kezdik végre el? Mellesleg senki sem mert még nyíltan példákat említeni, hogy melyek is azok a képzések, amelyek áldozatul eshetnek a profiltisztításnak. Ön mondana ilyet?
– A lehető leggyorsabban szeretnénk végrehajtani a profiltisztítást, mert a magyar gazdaság méreteihez képest rendkívül sok alapszak van. Amire évente csak öt-tíz hallgatót vesznek fel, az szinte észrevétlenül, gyorsan kivezethető a rendszerből, akár úgy, hogy már idén ősztől nem indítjuk el. A dolog másik oldala viszont, hogy a normatív finanszírozás miatt az intézmények rákényszerítették magukat – mivel egymással nem nagyon tudtak, akartak együttműködni –, hogy olyan képzési formákba kezdjenek, ami amúgy abszolút nem illik az arculatukhoz, amihez esetleg nem értenek eléggé. Mondok egy példát! A Nyugat-magyarországi Egyetem kiváló faipari egyetem remek erdészeti, vadgazdasági képzésekkel. Mi szükség volt rá, hogy mechatronika és gépészmérnök képzéssel is foglalkozzanak? Nem vitatom el, hogy ezek is értéket termelnek, de egyértelműen nem tartozik az intézmény fókuszába. Ilyenkor kell azt mondani, hogy ha egy intézmény mindenáron ragaszkodik a profiljába nem illő képzéséhez, akkor másfajta finanszírozást kell kitalálni.
– Vagyis nem kapnak rá az államtól pénzt.
– Muszáj lesz valamilyen módon beavatkozni az államnak a profiltisztításba, hiszen az intézmények jó ideje ismerik a kormányzati elképzeléseket, már rég maguktól is elkezdhettek volna alkalmazkodni a helyzethez, és meglépni a váltásokat. Az állam nem akarta megmondani, hogy ki mivel foglalkozzon, az intézményekre lett bízva, hogy találják ki maguk, hogy miben jók, és azt erősítsék. Ez sajnos nem jött össze, mert az intézmények jelentős része semmit sem csinált. Ennek persze több oka is lehet, elképzelhető, hogy nem értették a profilváltás jelentőségét, vagy nem kaptak hozzá támogatást, esetleg túl rizikósnak ítélték a váltást. Intézmények megszüntetése természetesen továbbra sem cél, de a felsőoktatásban érintett négy szereplőből – intézmény, hallgató, gazdaság és tulajdonos – kettő, jelesül az állam és a piac most azt mondja, hogy itt a vége a dolognak, nem várhatunk tovább.
A teljes interjút a Magyar Nemzet szerdai számában találja.
