A Fidesz tegnap szintén elítélte a minisztert kritizálókat. Nem Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia romaügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit nem tettek – írták az MTI-nek elküldött közleményükben.
– A roma holokauszt történetéről kijelenthető, hogy hiányosan kutatott. A tények között ellentmondások vannak, s hogy ez így legyen, annak a hátterében különböző érdekek húzódnak meg – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Németh György kutató. A szakember szerint a jövőben éppen ezért mindenképpen alapos kutatásokat kell folytatni ezen a területen, ezekhez pedig forrásokat kell biztosítani. A történész jelezte, azért is nehéz pontos képet kapni erről az időszakról, mert nagyon bizonytalanok a visszaemlékezések.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!