Módosított az MSZP, oda az összeborulás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Angyalföldön csak a DK és az Együtt–PM fog össze, Zuglóban Karácsony Gergely nagyon elszánt, ahogy a XVI. kerületben is mindenki.

NT
2014. 08. 16. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt Borszéki Gyula, a kerületi szocialista szervezet elnöke közölte az MTI-vel szombaton azt követően, hogy a DK, az Együtt-PM és a Modern Magyarország Mozgalom bejelentette: közös listán indul és közös jelölteket állít az októberi önkormányzati választáson a főváros XIII. kerületében, ugyanakkor külön polgármesterjelöltet nem állítanak, hanem a szocialista Tóth Józsefet támogatják.

Az MSZP kerületi elnöke közleményében úgy fogalmazott: ezen szervezetek, amelyek egyoldalúan zárták le a tárgyalásokat az MSZP-vel július 30-án, most is azt hangsúlyozzák, hogy az MSZP-vel szemben, az MSZP ellen indítanak jelölteket.

Hozzátette: Tóth József és az általa támogatott képviselőjelöltek az MSZP és a XIII. Kerületi Lokálpatrióta Egyesület közös indulóiként méretik meg magukat. „Nekünk nem ellenfeleink a demokratikus baloldali pártok, de tudomásul vesszük hozzáállásukat” – fogalmazott.

Borszéki Gyula azt írta: Tóth József és csapata a XIII. kerületben elért eredményeket fogja bemutatni a kampány során, és mindent megtesznek azért, hogy a városrész továbbra is a béke szigete maradjon. „Ezért fogunk össze a XIII. kerületi civil szervezetekkel és az itt élő lakossággal” – tudatta.

A bohózatba illő baloldali kaszting pénteken zárult le azzal, hogy bemutatták a programját máig „titkoló” egykori tisztifőorvost, Falus Ferencet mint közös főpolgármester-jelöltet egy sajtótájékoztatón.

Az eseményen Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy Budapesten létrejött az ellenzéki megállapodás, amely alkalmas arra, hogy leváltsa Tarlós István főpolgármestert és a kerületi fideszes polgármestereket is.

Szigetvári Viktor, az Együtt–PM Szövetség társelnöke fontosnak tartotta, hogy 14 budapesti kerületben megállapodtak arról, hogy közösen támogatnak polgármesterjelölteket, és közösen indulnak egyéni választókerületekben.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke pedig arról beszélt, hogy kemény kompromisszumok által megteremtették a Fidesz leválthatóságának reményét.

A beszédeket követően pedig felolvasták a közösen támogatott polgármesterjelöltek neveit.

A III. kerületben Béres András (Együtt–PM), a IV.-ben Trippon Norbert (MSZP), az V.-ben Juhász Péter (Együtt–PM), a VI.-ban Kiss Róbert (Együtt–PM), a VII.-ben Farkas Ferenc (DK), a IX.-ben Gegesy Ferenc (Együtt–PM), a X.-ben Élő Norbert (DK), a XIV.-ben Karácsony Gergely (Együtt–PM), a XV.-ben Hajdu László (DK), a XVII.-ben Gy.Németh Erzsébet (DK), a XVIII.-ban Szaniszló Sándor (MSZP), a XIX.-ben Gajda Péter (MSZP), a XX.-ban Szabados Ákos (MSZP), a XXI.-ben Horváth Gyula (DK) a közös jelölt. Kunhalmi Ágnes a végén hozzátette a XI. kerületben induló szocialista Molnár Gyula nevét is, akit csak az MSZP és a DK támogat.

Egy hét múlva kezdődik hivatalosan az önkormányzati képviselők választását megelőző kampány. Az új választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart. A tavaly elfogadott új választási eljárási törvény szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és a politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti kommunikáció. A választási kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát, mérettől és hordozóanyagtól függetlenül), de ezeken is fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét, valamint a kiadásért és szerkesztésért felelősöket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.