A CÖF Tarlóst támogatja, a többiek „futottak még” kategória

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Együttműködési megállapodást írt alá a CÖF-CÖKA Tarlós István főpolgármesterrel pénteken Budapesten.

TK
2014. 09. 12. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CÖF-CÖKA drukkol az Ökotárs Alapítványnak, hogy tisztán jöjjön ki mostani helyzetéből, mert ez a civil közösség érdeke – jelentette ki a CÖF alapítója.

 

Csizmadia László egy más témájú pénteki rendezvényen arról beszélt: az utóbbi időben több oldalról próbálják megkérdőjelezni a CÖF becsületét. Szavai szerint évek óta törvényi határidőre leadják auditált mérlegüket, beszámolójukat, minden kapott fillérrel elszámolnak, és az Ökotárssal szemben nem osztanak forrásokat.

 

Nekünk az a legfontosabb, hogy a civil mozgalmak ne sározódjanak be – hangoztatta a CÖF alapítója, hozzátéve: az a civil közösség érdeke, hogy az Ökotárs tisztán jöjjön ki ebből a helyzetből.

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében tartott házkutatást hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.