A Kehi ezután az MTI érdeklődésére közölte: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte. A Kehi szerint a vizsgált szervezet több mint egy tucat egyesület, illetve alapítvány részére mintegy öt éven keresztül nyújtott pénzkölcsönöket.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára májusban jelentette be, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kehit a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. Hozzátette: az átfogó vizsgálat célja az, hogy tisztázzák, megáll-e az a magyar kormányzati gyanú, amely szerint a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak.
Az Együtt–PM politikai koncepciós eljárás részének tartja, hogy a rendőrség hétfőn nagy erőkkel vonult ki az Ökotárs Alapítványhoz. Az ellenzéki pártszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, továbbra is biztosak abban, hogy az Ökotárs a magyar jogszabályok teljes betartása mellett működik és a társadalomnak hasznos tevékenységet végez.
Az MSZP szerint sem jogi, sem eljárási indoka nem lehet annak, hogy a készenléti rendőrség tagjai szállják meg egy civil alapítvány irodáját. Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy egy ilyen akcióval szerinte megfélemlítik a teljes civil szférát. Jogállamban még egy esetleges törvénysértés gyanúja sem indokolja a rendőrállami gyakorlatot idéző fellépést – fogalmazott a politikus.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!