
Ennek ellenére Pongó Marcell passza után Nate Reuvers hárompontosával picit tudta növelni az előnyét a magyar válogatott (15-21).
A belga időkérés sem segített túl sokat a hazaiakon, főleg úgy, hogy Nate Reuvers sorozatban szerzett tíz (!) pontjával és Somogyi hárompontosával már egy híján tíz pontra hízott a különbség a negyed feléhez közeledve (22-31).
Az utolsó két percben picit megtorpant támadásban a magyar csapat, a spanyol Manresa hátvédje, Retin Obasohan első triplájával közelebb lopództak a hazaiak. Gasper Okorn időkérése után Benke Szilárd triplájára Niels Van Den Eynde szintén távolról válaszolt, majd Cseh Botond, a Szeged bedobója első pontjait szerezte a felnőtt válogatottban, így visszaállt a kilencpontos különbség az első két negyed után. (36-45).
Szoros lett a vége
A magyar csapat hatékonyan dolgozott az első félidőben, főleg a hárompontosok sültek jól (14/9). Bár kevesebb lepattanót szereztek Gasper Okorn játékosai, gólpasszok számában felülmúlták a hazaiakat a magyarok, akik 15 assziszttal álltak húszpercnyi játék után. Ebből a Szolnok bombaformában játszó irányítója, Somogyi Ádám egyedül hetet osztott ki a csapattársaknak.

A harmadik negyed két gyors belga kosárral indult, majd Retin Obasohan betörése után időt kért Gasper Okorn (44-45). A tíz-tíz pontos Perl és Benke vezérletével szerencsére ismét sikerült ellépnie picit a vendég magyar csapatnak. Sőt, Perl passza után Lukács a levegőből húzta be a labdát a gyűrűbe, majd Reuvers okos megoldása után megint tízzel vezettek a magyarok (47-57). Somogyi tizenegyedik gólpassza után Meleg Gergő dobott be faulttal együtt egy kosarat.
Parádézott a magyar csapat támadásban az utolsó két perchez érve, de a belgák így is lőtávolon belül maradtak (55-66).
Sajnos a negyedik negyed elején megint kisebb rövidzárlat következett be a magyar csapatnál, a belgák Obasohan és Van Den Eynde vezérletével három pontra zárkóztak fel az első három perc után (63-66).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!