Két nőt is kiütött egy taxis, elkapták a rendőrök

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

2025. 12. 01. 21:32
Illusztráció Fotó: Jaromir Chalabala Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség hétfőn közleményben tudatta, hogy a közösségi médiában a hétvégén terjedni kezdett egy felvétel, amelyen Budapest belvárosában egy taxisofőr úgy megüt két nőt, hogy azok a földre esnek, egyikük pedig a videó végéig meg sem mozdul. A felvétel alapján – tették hozzá – a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. 

A közlemény szerint 

hétfőre azonosították a feltételezett elkövetőt, akit december 1-jén budapesti lakásán elfogtak, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. 

A rendőrség arról is beszámolt, hogy a 39 éves férfi beismerte a bántalmazást: azt mondta, november 29-én hajnalban, a Sas utcában azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit, és ittasak is voltak.

Hozzátették:

 a helyszínre senki sem hívott rendőrt vagy mentőt, a két nő azóta sem jelentkezett a rendőrségen, így sérülésük foka nem ismert. 

A rendőrség közölte, hogy egy tanú elmondása szerint az eszméletét vesztő sértett néhány perccel később magához tért.

A nyomozás – hangsúlyozták – további tanúk és a sértettek felkutatásával folytatódik.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)

                     
        
        
        

            További játékainkhoz kattintson ide!         

    

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.