Meghalt Sághi István

77 évesen kórházban hunyt el.

2025. 12. 01. 21:17
Fotó: Avanta Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Távozott a magyar sportújságírás egyik ikonja. Hetvenhét éves korában meghalt Sághi István – számolt be a gyászhírről az Origo. Sághi István 1948-ban született Mátrasasváron. Fiatalon jégkorongozott az MTK Vörös Meteorban, később sportmasszőrként dolgozott a Tungsram SC-nél, majd az FTC utánpótlásában tevékenykedett technikai vezetőként – írta megemlékezésében a Blikk.
Az újságírással a kilencvenes évek elején kezdett foglalkozni a Nemzeti Sportnál, majd a 1994-ben induló Blikk sportrovatának egyik alapembere lett, ahol hosszú éveken át dolgozott. Később a Napi Ász, majd az nb1.hu és a ziccer.hu szerkesztőségének is tagja volt.

A Fradihoz különösen erős szálak fűzték. A Blikk visszaemlékezése szerint „amit ő nem tudott a klubról, az szinte nem is létezett”. Közel állt hozzá a futball mellett a kézilabda és a vízilabda is, fejből tudta a nagy meccsek adatait, évszámokat, igazolásokat, sérüléseket, élettörténeteket. Szakmai kapcsolatai szinte példátlanok voltak, gyakran rendelkezett olyan exkluzív információkkal, amelyekkel senki más.

Sághi István szenvedélye volt a sport 

Szenvedélye nyugdíjazása után sem csökkent. Hosszú betegsége ellenére figyelte a sporteseményeket, amíg tudott, ott volt a pályák mellett, később pedig otthonából vagy a kórházi ágyáról követte a híreket, rendszeresen hallgatva a sportrádió adását. Felesége elvesztése különösen megviselte, de a sport továbbra is kapaszkodót jelentett számára.

Sághi István hosszú pályafutása, szakmai emlékezete és sport iránti elkötelezettsége sokaknak fog hiányozni. Emlékezetes nyomot hagyott kollégáiban, szerkesztőségekben és mindazokban, akik olvasták írásait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.