A DK „aljas” terve: Gőgösnek elege van

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szocialista politikus nem akar a baloldal romjain sétálni, erősen él benne a 2006 utáni időszak.

NT
2014. 09. 11. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ajka és a többi vidéki városban tapasztalható hajtépés mellett szerdán Óbuda került reflektorfénybe. A III. kerületben ugyanis azzal, hogy a Gyurcsányista-párt képtelen volt listát állítani, jól alátett a baloldalnak.

Óbuda-Békásmegyeren – mint azt már megírtuk – három választókerületet kapott a DK (összesen 16 egyéni képviselői körzet van), ahol a többi baloldali párt támogatásával egyedül indultak volna, a többi hatban pedig egymás ellen. A DK a tizenhat körzetből kilencben indított jelöltet, ennek az az oka, hogy a szabályok szerint a listaállításhoz a körzetek több mint felében kell jelöltet állítani. Az öt elbukott körzet között van a 15. is, ahol Gyurcsányékért a baloldal közösen dolgozott. Az eredmény ehelyett: nem lesz egyetlen baloldali jelölt sem. Itt csupán 65 ajánlásra lett volna szükségük, de ez sem sikerült nekik.

Kattintson a Magyar Nemzet cikkére, amelyből kiderül, hogy a balliberálisok országos szinten is tépik egymást, nem csak a fővárosban!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.