„Befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba” – kommentálta a Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere a kerületi tűcsereprogramról szóló biztosi jelentést, amely Kocsis Máté szerint politikailag rendelt, lejárató dokumentum.
Az állításokkal szemben cikkünkben többször is szó szerint idéztük a Sárosi Péter programvezető és Borza Beáta főosztályvezető közötti levélváltásokból, ahogy arról is írtunk, hogy a hivatal munkatársai egymás között egyeztettek arról, mit válaszoljanak a TASZ programvezetőjének arra a kérésére, hogy ne a szabadsága ideje alatt jelenjen meg a jelentés. Mivel a terjedelmes levélváltás teljes közlése lapunkban lehetetlen lenne, munkatársak közölt egyik levélváltást tettük közzé, amit cikkünkben jeleztünk is. Szó szerint ezt írtuk: „az ombudsmani hivatal munkatársainak levelezése szerint a jelentés már május 28-án készen volt, és a főosztályvezető olvasta is. »Azt beszéltük meg, hogy a minisztériumnak, önkormányzatnak küldünk mégis megkeresést 15 napos határidővel, tehát az egyébként már általad is olvasott jelentés utána mehet ki« – fogalmazott az elektronikus üzenet küldője.”
Cikkünkben több alkalommal idéztünk a programvezető és a főosztályvezetők tavaszi levélváltásából, amelynek tegező stílusa közvetlen viszonyra utal. A levélváltás során a TASZ programvezetője többször tájékoztatja a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről főosztályvezetőt, így blogbejegyzéseket is ajánl a vizsgálatot folytatók figyelmébe. Erre egyébként a főosztályvezető úgy reagál: „Nagyon köszönöm az infót, továbbítom a vizsgálatot folytató kollégámnak. Nagyon remélem, hogy tudunk segíteni.”
Május 28-án a TASZ munkatársa aztán már arról érdeklődik a főosztályvezetőtől, mikorra tervezik a jelentés nyilvánosságra hozatalát. A programvezető lényegében a jelentés időzített megjelentetésére kéri a főosztályvezetőt, aki a munkatársaitól kér segítséget. Miután megkapja a választ, amely szerint csak a TASZ-os programvezető nyaralása után, június második felében hozzák nyilvánosságra a jelentést, a főosztályvezető úgy búcsúzik kollégáitól, hogy az információt megírja a programvezetőnek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!