Gólyatábor: fegyelmiket indít az ELTE

Csaknem kétszáz embert hallgattak meg szóban vagy írásban az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszakkal összefüggésben indított tényfeltáró vizsgálat során.

Csókás Adrienn
2014. 09. 13. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiderült az is, hogy egyelőre sem hallgatót, sem oktatót nem bocsátanak el az intézményből, ilyen lépés majd csak a fegyelmi lefolytatása nyomán merülhet fel. Jelezték továbbá, a vizsgálati jelentést a hét végén tekinti át a rektori vezetés, a konkrét intézkedésekről így jövő hét elején sajtótájékoztatón számolnak be.

Ismeretes, K. S. Szilárd megerőszakolt egy elsőéves lányt az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának (TÓK) fonyódligeti gólyatáborában. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő 38 éves gyanúsított a tábor egyik szervezője, illetve fotósa volt, akit korábban már büntettek erőszakos közösülés miatt. A gyanúsított beteges hajlama ráadásul ismert volt a karon: Galántai Tamás, a TÓK hallgatói önkormányzatának elnöke, a tábor fő szervezője elismerte, tudott a férfi előéletéről. Emellett Mikonya György, a kar dékánja megerősítette lapunknak, hogy fotós körökben, illetve az egyetem bölcsészkarán ismert volt a férfi aberráltsága.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.