A magyar–amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, és a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a legvonzóbb befektetési környezetet biztosítsa Európában – jelentette ki kedden Washingtonban amerikai nagyvállalatok vezetőinek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében: a Kehi a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot. Az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja – közölte szerdán a hivatal, amely ezekben az ügyekben feljelentést tesz.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán tájékoztatta Tove Skarsteint, a Norvég Királyság nagykövetét a vizsgálat eredményéről, és egyben átnyújtotta a dokumentáció angol nyelvű leiratát.
Az Ökotárs Alapítvány vezetője nem tagadta a Magyar Nemzet azon értesülését, hogy a Kehi-vizsgálat miatt a szervezetnél felmerült: a Norvég Alappal kapcsolatos pénzosztások dokumentumait menekítsék ki a norvég nagykövetségre. Móra Veronika megjegyezte, a támogatásokat koordináló brüsszeli irodának jogában állt ilyen döntést hozni. A kormány a szabálytalanságok miatt kezdeményezi, hogy a jövőben állami vagy másik civil szervezeten keresztül osszák szét Magyarországon a forrásokat.
Országszerte megemlékezéseket tartottak a héten az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából. Varga Mihály miniszter ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: az ’56-os hősök tanították meg, hogy Magyarországot semmilyen terror nem tiporhatja el, s az ő példájukat követve a mai kormány sem fél kiállni a magyarok igazáért. Lázár János szerint a magyarokkal szemben adóssága van a világnak. Ezt az országot a külvilág mindig csak hitegette a bajban – szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!