Balog Zoltán: Salgótarján „trendi” város

Az emberi erőforrások minisztere szerint nemzetstratégiai kérdés a bölcsődék építése.

MD
2014. 10. 06. 13:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Magyarországon ma már nem lehet az elszegényedés oka a gyermekvállalás” – fogalmazott a miniszter. Magyarázata szerint a szülőknek biztosítják gyermekeik elhelyezését, hogy akár mindketten munkába állhassanak.

Az elmúlt négy évben 107 új bölcsőde épült hatezer új bölcsődei férőhellyel, felújítottak 4800 bölcsődei férőhelyet is. A kormány 28 milliárd forintot fordított minderre – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a bölcsődeépítési program folytatódik.

Balog Zoltán Salgótarjánt „trendi” városnak nevezte, egyike ugyanis azon településeknek, ahol bölcsőde épült. Megjegyezte, két évvel ezelőtt – hivatalba lépésekor – három dolgot kértek tőle a nógrádi megyeszékhelyen: a bölcsőde megépítése mellett egy alakuló színház támogatását, ugyanis Nógrád volt az egyetlen megye, ahol nem működött professzionális színtársulat, a harmadik a főiskola volt, miután a Budapesti Gazdasági Főiskola bezárta salgótarjáni intézetét.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy tavaly 60 millió forintot kapott miniszteri keretéből az időközben létrejött Zenthe Ferenc Színház, míg a héten aláírják az Óbudai Egyetem és a salgótarjáni önkormányzat közötti megállapodást is.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz–KDNP), Salgótarján polgármestere a bölcsődeavató ünnepségen emlékeztetett: egy korábbi városvezetés döntése nyomán a nógrádi lett az egyetlen olyan megyeszékhely, ahol a kilencvenes évek végétől nem működött bölcsőde. Hozzátette, nem csupán bezárták, de el is adták az épületet, így később azoktól a pályázati lehetőségektől is elestek, amelyek a bölcsődék felújítását vagy a férőhelyek bővítését célozták. Csak a 2010-es kormányváltás után tudtak bölcsődeépítésről tárgyalni a kormánnyal – tette hozzá a polgármester.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.