Négyéves tárgyalássorozat lezárásával az államilag finanszírozott ellátások közé tartozhat januártól a gyermekhospice-ellátás – tudta meg lapunk a Szemem Fénye Alapítványtól, mely évek óta segítséget nyújt a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekeknek és családjuknak. Ha az alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között folyó tárgyalások sikeresen végződnek, s a normatív támogatás feltételei adottak lesznek, 2015-től az öt ággyal rendelkező gyermekhospice-ház gyermekenként napi több ezer forint támogatásra számíthat.
– Ahhoz, hogy az alapítvány által évek óta végzett gyermekhospice-ellátás biztos lábakon álljon, szükséges az állami szerepvállalás. Ehhez először jogilag meg kellene határozni a gyermekhospice-ház fogalmát, ami magában foglalja a személyi és tárgyi feltételeket, szakmakóddal ellátva. A Dóri Házban működő gyermekhospice-ellátást egyelőre nem támogatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), vagyis az száz százalékban önfinanszírozott szervezetként működik – mondta lapunknak Gyura Barbara, a 2010-ben létrehozott Dóri Ház alapítója, aki négy éve kereste fel a szaktárcát, hogy megállapodás szülessen a nem gyógyítható betegségben szenvedő gyermekeknek és családjuknak nyújtott segítség állami támogatására. Kiemelte: bármilyen állami szerepvállaláshoz első körben a jogszabályi háttér rendezésére volna szükség. – Működési engedélyünk van, viszont a finanszírozáshoz önálló szakmakódra van szüksége a gyermekhospice-háznak – erősítette meg.
Gyura felidézte, az államtitkárság egy kétlépcsős finanszírozási megoldást javasolt: első lépésben a saját otthonukban ápolt, a Dóri Ház személyzete által ellátott gyermekekre kaphatnak 4000 forint körüli támogatást, amiről már meg is kötötték a finanszírozási szerződést. – Április elsejétől a finanszírozási szerződés jogszabályi háttere már lehetővé teszi az otthoni gyermekhospice-ellátás támogatását, ami napi 4000 forintot jelent a beteg gyermeküket otthoni környezetben ápolóknak – fejtette ki az alapítvány vezetője.