2016-tól eltűnhetnek a devizahitelek

Rogán Antal közlése szerint szigorú szabályok jöhetnek a hitelszerződésekkel kapcsolatban.

WL
2014. 11. 04. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő héten a parlament elé kerülő, a fair bankokról szóló előterjesztésről tájékoztatva a frakcióvezető jelezte: háromévente is csak úgy lehetne emelni a kamatot, kamatfelárat, ha a bank legalább 90 nappal korábban közli ezt, és meghatároz egy kamatváltoztatási mutatót, egy objektív indexet, amelyet a jegybanknak jóvá kell hagynia. Hozzátette azt is, hogy más költségeket, díjakat csak az infláció mértékével változtathatnának meg a pénzintézetek.

Közölte, a késedelmi kamat mértékét szintén maximálná a Fidesz–KDNP, mégpedig a kikötött ügyleti kamat legfeljebb kétszeresében. Megállapítanának továbbá egy felső korlátot, hogy mennyi lehet az összesen érvényesített késedelmi kamat mértéke. Emellett ingyenes kölcsönszerződés-felmondási jogot biztosítanának a hitelfelvevőknek, szintén háromévente – közölte Rogán Antal.

A tervek szerint legkésőbb 2016. január 1-jéig az összes fogyasztói hitelszerződésnél át kellene térni ezekre a szigorú szabályokra. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy különösen vonatkozik ez az elszámoltatás alá eső forint- és devizahitelekre. A frakció azt kéri a kormánytól, hogy az elszámoltatás lezárultával történjen meg a devizahitelek forinthitelekké alakítása, utóbbiakat pedig az említett szigorú szabályok mellett kell majd nyújtaniuk a bankoknak – részletezte.

A devizahitelek forintosításának pontos időpontját firtató kérdésre a frakcióvezető ezek alapján nyomatékosította: legkésőbb 2016. január 1-je után nem maradhat devizahitel Magyarországon, kivéve ha valaki önként vállalja a devizahitel-rendszert, de a bankoknak kötelező lesz megtenniük a forintosítás ajánlatát. Hozzátette, a menetrendet a kormánynak kell eldöntenie, de a hitelfelvevőket védő, fair bankokról szóló törvényben a kabinet meg fogja kapni a felhatalmazást a forintosítással kapcsolatos döntések – feltételek, időpontok – meghozatalára.

Rogán Antal arra számít, hogy a törvénnyel csökkenni fog az általános kamatszínvonal mértéke.

Közölte továbbá, hogy a kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot. A parlament úgy fog szavazni a jövő évi adócsomagról, hogy az már nem tartalmazza a távközlési adó kiterjesztését – tette egyértelművé. A frakciótanácskozásról tartott beszámoló szerint az internetadó-javaslat visszavonása szerdán várható.

A kafetériáról szólva – amelynek adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne – a Fidesz frakcióvezetője elmondta: sávos módosítást kezdeményeznek, vagyis azt, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon az adóelőny. A 200 ezer forint feletti résznél viszont ez csökkenthető, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a béren kívüli juttatás 200 ezer forint fölé eső részét csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehessen felhasználni – részletezte.

A magán-pálinkafőzés adózásával kapcsolatos módosítások ugyancsak szóba kerültek. A frakció kikötötte a kormánynak, hogy – az Európai Bíróság döntése miatt szükséges – ezerforintos átalányadót csak önkormányzati körben lehessen kivetni, ne az állami adóhivatal hatáskörébe tartozzon – ismertette.

A jövő évi büdzséről Rogán ismét hangsúlyozta, hogy ez a bankok elszámoltatásának költségvetése, jövőre ugyanis több mint egymillió családnál marad több pénz. 2015-ben egy átlagos devizahitelesnek körülbelül 20 ezer, egy átlagos forinthitelesnek pedig mintegy 10 ezer forinttal csökken majd a kamat- és a törlesztőrészlete. Ez jelentősen növeli majd a háztartások megtakarításait, fogyasztási keresletét – értékelt a frakcióvezető. Hozzátette, a költségvetés így reálisan tűzheti ki azt a célt, hogy az államadósság finanszírozásán belül növelje a lakossági finanszírozás részarányát.

Azt is mondta, hogy a büdzsé a béremelések költségvetése lesz: folytatódik a pedagógusbérek növelése, 2015. július 1-jével pedig elindul a rendvédelmi szervek tagjainak életpályamodellje, így a rendőrök, katonák fizetése átlagosan akár 30 százalékkal is nőhet.

Rogán Antal emellett beszámolt arról, hogy a keddi frakcióülésen arra kérték a kormányt, négy év alatt fokozatosan váltsák ki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat közmunka-lehetőséggel. A kormánypárti képviselőcsoportok tanácskozásán az szintén felmerült, hogy valamilyen módon, minél szélesebb körben kössék munkavállaláshoz a családi pótlékot. A frakció annak megvizsgálására kérte a kormányt, hogy ez lehetséges-e.

A gyermekek után járó adókedvezménnyel kapcsolatban úgy foglaltak állást – folytatta –, hogy nemcsak meg kell őrizni, hanem mértékét növelni is kell, ezért 2016. január 1-jétől négy éven keresztül évről évre emelni fogják a kétgyermekes családok adókedvezményét, mégpedig összesen a duplájára, 20 ezer forintra.

Az oktatásügyről szólva a frakcióvezető közölte: támogatják a 2015. szeptember 1-jétől kötelező óvodáztatást, és cél az is, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektessen a szakiskolai programokra.

Szóba került a sajtótájékoztatón az is, hogy a Fidesz–KDNP-frakció azt kéri a kormánytól: a bürokrácia területén ugyancsak legyen rezsicsökkentés, vagyis mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek bürokráciával kapcsolatos költségei csökkenjenek, és vezessék ki az „értelmetlen díjakat”. Az ügyintézési idő lerövidítése szintén cél – jegyezte meg.

A Déli Áramlatot firtató kérdésre Rogán Antal azt válaszolta: a gázvezeték megépítése és így egy alternatív, Ukrajnát kikerülő gázszállítási útvonal kialakítása Magyarországnak fontos érdeke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.