Csökkenhet a trafikok száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormánycél az, hogy a dohány-kiskereskedelmi piac működése gazdaságilag kiegyensúlyozottabbá váljon.

MNO
2014. 11. 26. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az indítvány rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat. A hozzájárulás alapja a kötelezett 2014-es adóévben elért nettó árbevétele lenne, a fizetendő hozzájárulás mértékét a javaslat sávosan határozza meg.

A kormánypárti politikus expozéjában egy 2010-es egészségügyi statisztikára hivatkozva jelezte: 20 ezer ember közvetlen halálát okozta a dohányzás, ami az összes haláleset 16 százalékát tette ki, s a 65 évnél fiatalabbak 30 százaléka annak következtében halt meg. Szatmáry Kristóf szólt arról, hogy a dohányzással összefüggő lakossági kiadás 2010-ben 440 milliárd forint volt, az állami kiadások pedig megközelítették a 300 milliárdot. Az egészségügyi költségvetés 15 százalékát fordítják egyebek mellett a dohányzáshoz köthető gyógyszerkiadásokra, fekvőbeteg-ellátásra.

A politikus a dohányzás elleni küzdelem egyik eszközeként beszélt az adóztatásról, jelezve, hogy a teher jelenleg döntően a fogyasztókon csapódik le. A javaslat érvényt kíván szerezni az igazságosabb közteherviselésnek, hogy a legnagyobb hasznot húzó cégek is kivegyék részüket, emellett rögzíti azt is, hogy az így befolyt összeg a kormány egészségügyi rendszer átalakítását célzó elképzeléseire fordítható – ismertette Szatmáry Kristóf.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.