Welsz Tamással üzletelt a HVG új főszerkesztője

A szerkesztőség tagjai megdöbbentek, nyomoztak, és értekezletet is tartottak – írja a Válasz.hu.

MNO
2014. 11. 18. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Válasz információi szerint válsághangulat alakult ki a HVG és a Hvg.hu szerkesztőségében, miután az újságírók elkezdtek nyomozni leendő főszerkesztőjük, Sztaniszláv András után. A portál úgy tudja, a netes munkatársak ma délután már stratégiai egyeztetést tartanak a hogyan továbbról – a kommunikációs szakember publikus életrajza ugyanis elfed egy-két tényt.

„Dolgozott egyebek között a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ sajtótitkáraként” – áll a hivatalos közleményben, ám ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Medgyessy-kormány idején a kancellária államtitkárát, a szocialista Szekeres Imrét segítette bizalmas sajtómunkatársként. (Az Origónak 2003-ban például a Szekeresimre.hu indulásáról nyilatkozott Sztaniszláv.)

A függetlenségét hangsúlyozó liberális hetilapnál és a portál szerkesztőségben azonban nem csak ez az információ keltett megdöbbenést – írja a Válasz.hu. Sztaniszlávról az is kiderült, hogy 2009-ig volt egy szlovákiai bejegyzésű vállalkozása, a StarLimo Slovensko s.r.o., amely a magyar StarLimo Hungary Luxusautó Szolgáltató Kft. testvércégeként limuzinokat adott bérbe esküvőkre, lány- és legénybúcsúkra, egyéb rendezvényekre. Sztaniszláv és üzlettársai a szlovákiai céget végül annak az idén meghalt Welsz Tamásnak adták el, akit Panamában csalással vádoltak, az Interpol is körözte, majd a Sólyom Airways megmentőjeként emlegették, később pedig összefüggésbe hozták az MSZP-s Simon Gábor ügyével is. Welsz Tamás kapcsolatban állt két szlovákiai vállalkozóval, akik közül az egyikük vizsgálati fogságban elhunyt, a másikuk pedig rejtélyes körülmények között eltűnt a Welsz-Simon botrány idején.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.