A munkahelyteremtést szolgálja a végrehajtási törvény módosítása

Az egykori devizahiteles lakásokból bérlakásokat alakítanának ki, ezzel segítve a munkaerő áramlását.

2014. 12. 06. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvényjavaslatot még szeptember végén beterjesztő Csöbör Katalin (Fidesz) azzal indokolta a végrehajtási törvény ilyen kiegészítését, hogy ezzel kikerülhető a devizahiteles-törvényben megfogalmazott végrehajtási, illetve kilakoltatási moratórium ezekben a speciális esetekben, amikor az önkormányzat, illetve állami cég indítana végrehajtást. A javaslat alkotmányos indoka az, hogy a jogalkotó minden eszközzel segítse a munkahelyek létesítését – állt az indoklásban.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára – a törvényjavaslat tárgyalásakor – októberben elmondta, hogy az új szabály célja: a településeken az önkormányzatok bérlakások biztosításával tudják segíteni a munkahelyek, vállalkozások létesítését.

A mostani módosítás szorosan kapcsolódik az első devizahiteles-törvényhez, amely a devizahiteles-ügyekben a végrehajtás szüneteltetését rendelte el. Ez alapján folytak – folynak – a bankok által indított perek, amelyekben a szerződési feltételeik tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánják megdönteni.

Azokban az esetekben, amikor a lakást már a devizahiteles-törvény hatályba lépése – július 26. – előtt értékesítették, a kiürítés (kilakoltatás) elmarad a törvény szerint.

A devizahiteles-törvény elfogadásával egy időben, idén nyáron módosította az Országgyűlés a végrehajtási törvényt is. Ez viszont úgy szólt, hogy a kilakoltatási moratórium nem alkalmazható akkor, ha a lakást – még a moratórium elrendelése előtt – a helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat vagy az állam kizárólagos tulajdonában lévő cég vásárolta meg az árverésen.

A módosítás további megkötéseket is tartalmazott, így a vásárló önkormányzatnak, illetve köztulajdonú cégnek vállalnia kellett, hogy – a lakás birtokbavételétől számítva – 2 éven belül felújítja azt, továbbá pályázatot ír ki a lakás bérbeadására, a településen munkát vállalók számára. Ennek analógiájára módosult ismét a végrehajtási törvény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.