Eljárás indult Juhász Péter ellen

Az V. kerület szakbizottsága csapott le a politikusra.

VZ
2014. 12. 04. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Böröcz Lászlónak, Belváros-Lipótváros alpolgármesterének (Fidesz–KDNP) az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bizottság csütörtöki ülésén azt állapította meg, hogy a képviselő valótlanságot állított, amikor azt mondta, egyedüli bevételi forrása az önkormányzattól kapott képviselői tiszteletdíja. Az ülésen kiderült, hogy az önkormányzat nem tudta folyósítani az őt megillető díjat, mert a képviselő többszöri kérés ellenére sem adta meg az ehhez szükséges adatokat.

Az eljárás keretében további adatokat kérnek be Juhász Pétertől, mivel a rendelkezésre álló információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy vagyonnyilatkozatának tartalma nem felel meg a valóságnak.

Ismert, Juhász korábban már elismerte, hogy valótlan vagyonnyilatkozatot adott le. „Hibáztam, mert rosszul töltöttem ki a vagyonnyilatkozatomat” – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő, pártja társelnöke. Szerinte csupán kifelejtett egy olyan céget, amelynek egyharmad arányban tulajdonosa, és azt sem tudta, hogy fel kell tüntetnie azt a lakást, amelyet bérel.

A Magyar Nemzet megkeresésére Belváros-Lipótváros önkormányzata közölte: Juhász Péter félrevezette az embereket azzal, hogy kedden módosítani akarta vagyonnyilatkozatát, és ezzel beismerte, hogy az nem fedi a valóságot. Napról napra derülnek ki a késve leadott dokumentum valótlanságai, amelyben nemcsak jövedelmeit, vagyontárgyait, hanem hírhedt, kétes cégügyeit is elhallgatta – áll a kerület közleményében. Böröcz László  mindezek miatt kezdeményezte a csütörtökön lefolytatott összeférhetetlenségi eljárást.

Ezzel kapcsolatban Juhász a Magyar Nemzetnek úgy reagált: Nincs vagyona, semmi nem az övé, amit használ, sőt jövedelme sincs, de családon belül megoldják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.