Lázár támogatná a nagyobb átláthatóságot

Tisztességes és ésszerű, elsősorban szakmai alapokon nyugvó egyeztetési folyamat mellett állt ki.

RZ
2014. 12. 05. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szegeden megjelenő napilapnak úgy fogalmazott, kiemelten fontosnak tartja, hogy az Országgyűlés tagjait ne érhesse az a vád, hogy bármit is eltitkolnak saját vagy a családjuk vagyoni helyzetéről. Ezért támogatja, hogy egy tisztességes és ésszerű, elsősorban szakmai alapokon nyugvó egyeztetési folyamat induljon el arról, hogy a személyiségi jogok megsértése, a magánélethez való jog csorbítása nélkül hogyan biztosíthat a jogrendszer nagyobb transzparenciát a képviselők családtagjainak vagyoni helyzetéről.

„Országgyűlési képviselőként – de férjként és családapaként is – egy erre irányuló tisztességes, átgondolt törvényjavaslatot támogatni fogok” – mondta Lázár János. A Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus emlékeztetett rá, hogy még vásárhelyi polgármesterként – az erre vonatkozó törvényi kötelezettség hiányában is – nyilvánosságra hozta a saját és a képviselők vagyonbevallását a város honlapján.

Lázár János nagyobbik fiának svábhegyi ingatlanjával kapcsolatban elmondta, a lakást családi összefogással vásárolták, ezért szüleinek és feleségének van haszonélvezeti joga rajta. Annyit tudtak, hogy egy kereskedelmi bank által értékesített lakás előző tulajdonosa egy lízingben bedőlt cég volt – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.