Lázasan keresik Bajnai utódját?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A tüntetéseken is „castingolhatják” a lehetséges jelölteket. Összeesküvés-elméletről beszélnek a baloldalon.

Bákonyi Ádám
2014. 12. 30. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tény, az Együtt alapítóját eddig hivatalosan is százmilliókkal támogatta a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress (CAP). Az amerikai Demokrata Párthoz közel álló szervezet 2011-ben 209 ezer eurót, 2012-ben 228 771 dollárt, azaz mintegy 110 millió forintot, tavaly pedig csaknem 454 ezer dollárt, azaz 106 millió forintot adott a Bajnai által létrehozott Haza és Haladás Alapítványnak. Az ugyancsak Bajnai alapította Haza és Haladás Egyesület csak tavaly 440 millió forint támogatást kapott, ám ígérete ellenére az egyesület még mindig nem hozta nyilvánosságra a bőkezű adakozók körét.

Eközben Schiffer András a Magyar Hírlapnak arról beszélt, hogy parlamentáris demokráciában az Országgyűlésben képviseletet szerző pártoknak nem dolguk ráépülni a tüntetésekre. Az LMP társelnöke a veszprémi ellenzéki jelöltállítás kapcsán azt mondta, sajnos a szocialisták megint úgy táncoltak, ahogy Gyurcsány fütyült, s egy szélsőségesen liberális fundamentalista mellé álltak be. A politikus egyértelművé tette, az LMP egyedül indul 2018-ban a választáson.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.