Ungár Klára: Elég Gyurcsányból

A SZEMA vezetője nem először bírálja a DK elnökét.

MNO
2014. 12. 23. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elég abból, hogy tavasszal megzsarolta az ellenzéki pártokat; elég abból, hogy minden választás előtt elmondja, hogy az ellenzék képtelen lenne kormányozni; elég, abból, hogy azért megy át egy kétharmados törvény, mert nem szavaz. Elég abból, hogy trollkodik, pártzászlókat akar vinni a januári tüntetésre” – írja az egykori SZDSZ-es politikus.

Ismert: a DK elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján közölte, hogy támogatják a civilek kormányellenes tüntetéseit, pártja támogatóit pedig arra szólította fel, hogy mostantól DK-s pártzászlókkal és jelvényekkel menjenek tüntetni. Erre Várady Zsolt, a szóban forgó demonstrációk egyik szervezője közölte: egyetlen párttal sem akarnak együttműködni, és a megmozdulásokon sem akarnak pártlogókat látni.

Írását Ungár így zárja: „Őszintén sajnálom, ha a Fidesz meg tudta valamivel zsarolni, sajnálom. De amíg rombol, és 2006 óta nem tesz mást, a sajnálatom helyett csak a mély lenézést érzem.”

A SZEMA elnöke nem először bírálja Gyurcsányt: egy évvel ezelőtt pont a DK belépésének köszönhetően hagyta ott a balliberális összeborulást, korábban pedig még azt is nyilatkozta, hogy Gyurcsánynak visszatérnie sem lett volna szabad a politikába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.