Útdíj: Tarlós összefog a kerületekkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyéves próbaidőszakot javasol az útdíj bevezetésénél a fideszes kerületi polgármesterek többsége és Tarlós István.

MNO
2014. 12. 15. 18:13

Szól arról is, hogy a főváros mérlegeli a többzónás rendszert a dugódíj bevezetésénél. Át kell gondolnia a dugódíj koncepcióját, mert az eredetileg azzal számolt, hogy az M0-s minden szakasza díjmentes lesz. Emlékeztetett arra, hogy a dugódíj kikerülhetetlen, hiszen azt az 4-es metró uniós támogatásáért cserébe feltételként vállalta a 2010 előtti városvezetés. Az pedig természetes, hogy a kormány is igyekszik előre gondolkodni – jegyezte meg Tarlós István.

A 3-as metró infrastruktúrájának felújításáról a főpolgármester elmondta: azt az európai uniós támogatási keretek körében nem látja, de határozott ígérete van a kormánytól, hogy az infrastruktúra felújítását is ebben a ciklusban elkezdhetik. Kijelentette: nincs balesetveszély a 3-as metró vonalán.

Növekedni fog az autópályák forgalma a megyei matricarendszer miatt – nyilatkozta Talabér Márta Várpalota fideszes polgármestere az M1 Híradójának hétfőn, miután a témáról más városvezetőkkel együtt tájékoztatást kapott a szakminisztériumban.

A polgármester szerint a forgalom növekedése azért is valószínű, hiszen az új rendszerben azok is megveszik majd a megyei matricát, akik eddig nem tudták, mert túl sok volt nekik az évi 43 ezer forint.

„Aki vidékről próbál feljönni Budapestre, az a töredékét fogja a jövőben fizetni annak, mint amit eddig fizetett” – hangsúlyozta Talabér Márta, miután – másik 18 település vezetőjével együtt – tájékoztatást kapott Fónagy Jánostól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkárától az útdíjrendszer kedvező változásairól.

A fővárosi ellenzék továbbra is elutasítja az útdíj bevezetését – derült ki a főpolgármester és kerületi polgármesterek hétfői egyeztetése után.

 

Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) szerint az útdíj bevezetéséről szóló elképzelés egyszerű pénzbehajtás, és nem illeszkedik semmilyen közlekedésszervezési koncepcióba. A zuglói polgármester az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a találkozó célja valószínűleg az volt, hogy lecsitítsák a fideszes polgármestereket. Egyik budapesti kerületnek sem érdeke, hogy az M0-ás fizetős legyen – jelentette ki.

 

Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester azt mondta, hogy minden fővárosit húsbavágóan érint az útdíj bevezetésének ügye. Az egyeztetésen javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés foglalkozzon az üggyel, Kispesten pedig határozati javaslattal készülnek, hogy felkérjék a kormányzatot a javaslat visszavonására – ismertette.

 

Agglomerációs települések vezetői csütörtökön tárgyalni fognak arról, mit tehetnének azért, hogy megakadályozzák a kormánynak az útdíjrendszer megváltoztatására vonatkozó terveit – tájékoztatott Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere. Kijelentette: a jelenlévő fővárosi és agglomerációs polgármesterek pártállástól függetlenül, egyöntetűen elutasították a szakaszok fizetőssé tételét. Többek részéről valóban elhangzott, hogy elfogadhatónak tartják az autópályák használatának arányossá tételét, ugyanakkor ebből egyáltalán nem következik az, hogy ne maradhatna továbbra is ingyenes az M0-s körgyűrű és a bevezető autópálya-szakaszok – tette hozzá a budaörsi polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.