Februártól mondhatja el véleményét Deutsch Tamásnak

3-án indul az internetről szóló nemzeti konzultáció.

MNO
2015. 01. 22. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közlése szerint február elején indul az Internetkon.hu című oldal, itt két hónapon keresztül bárki javaslatot tehet hét témakörben arra, hogy mely kérdéseket vitassák meg a konzultáció során – olvasható a vs.hu-n.

A beérkezett javaslatokat áprilisban összesítik, majd a kormány 15-20 kérdést hagy jóvá, amelyeket május és július között lehet megválaszolni. Végül a kormány szeptemberben dönt arról, hogy milyen intézkedések lesznek. Az Origo írása szerint azzal kapcsolatban, hogy a konzultáció eredményéből törvény is lehet-e, Deutsch Tamás azt mondta: nincs kizárva, de erről az Országgyűlésnek kell döntenie.

Orbán Viktor miniszterelnök október 31-én a Kossuth rádióban jelentette be, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. Deutsch Tamás ezt követően azt mondta, internetszolgáltatók, nagy, multicégek, közép- és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint a közélet politikán kívüli szereplői bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki az emberek véleményét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.