A képzésbe 99 571 embert vontak be, 93 százalékuk sikeresen befejezte azt. A 2014–2015. évi téli közfoglalkoztatás keretében a képzésekbe 28 686 embert terveztek bevonni, 2014. december második hetére 83 százalékuk kezdte meg a tanfolyamokat.
A BM értékelése szerint előremutató, hogy a tervezett tanfolyamoknál jelentős elmozdulás van az államilag elismert OKJ-s képzési irányok felé. Az eddig sikeresen megvalósult képzésekben mintegy 22 százalékkal képviseltették magukat az államilag elismert OKJ-s képzések, addig a jelenleg induló programok esetében ez az arány 61,4 százalék.
A minisztérium tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatásról szóló 2011. évi CVI. törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a közfoglalkoztatási jogviszonyban álló álláskeresők mentesüljenek a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségük alól arra az időre, amíg munkaviszony – ide nem értve a másik közfoglalkoztatási jogviszonyt – létesítése céljából állásinterjún vesznek részt. Erre az időre a közfoglalkoztatottakat megillető állásidőre járó bérre lesznek jogosultak.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosítása kötelezővé teszi a közfoglalkoztatottak számára a felajánlott, a fenti törvény szerint megfelelőnek minősülő munkahely elfogadását, hasonlóan a közfoglalkoztatási jogviszonyban nem álló álláskeresőkhöz – írta a minisztérium a tájékoztatásban.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!