Segítség Marian Cozma családjának

Jótékonysági mérkőzést játszik a Cozma-család javára az MKB-MVM Veszprém a bukaresti Dinamóval.

Velkei Tamás
2015. 01. 09. 6:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretes, Marian Cozma édesapja, Petre Cozma a napokban egy román televíziónak úgy nyilatkozott, hogy végső elkeseredésében akár fel is gyújtja magát a magyar követség előtt, mert a fia elvesztése miatt indított kártérítési perben megítélt 211 millió forintot a család a mai napig nem kapta meg.

Mindazonáltal erre vajmi kevés reménye lehet a családnak, lévén a per bűnügyi költsége megelőzi a polgári perben megítélt összeget. S az elítéltek vagyonát ugyan lefoglalta a hatóság, az minden bizonnyal még a bűnügyi költséget sem fedezi. – Kérdezem: tudatában volt-e a család védője annak, hogy tetemes bűnügyi költség keletkezett az ügyben; hogy az megelőzi a kártérítés összegét; illetve mi vitte rá a jogi képviselőt arra, hogy belehajtsa a családot egy ilyen reménytelen perbe? – tette fel a kérdést Kálomista Gábor.

A klub társelnöke közölte: korábban beszélt az általa nagyon kedvelt és tisztelt Petre Cozmával, aki nem látta át, hogy megkaphatja-e valaha a pénzt, illetve egyáltalán nem volt tisztában a magyar jogrenddel. – Aki képes volt arra, hogy nyolc órával a fia elvesztése után azt mondja: békét szeretne, nem háborút, az bármire képes lehet – felelte Kálomista Gábor arra a kérdésünkre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a megtört férfi fenyegetését valóra váltja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.