Arra az ügyvédi kérdésre, hogy ezek szerint nem volt a jelentés elkészítését segítők között rendészeti szakember, Balsai István azt válaszolta: a maga részéről Juhász Imrét, a Független Rendészeti Panasztestület akkori elnökét annak tekinti. A védelem ugyanakkor azt emelte ki, hogy Juhász Imre polgári joggal foglalkozó jogász.
A tárgyaláson a bíró felidézte: Gönczöl Katalin, aki a 2006. szeptemberi és októberi erőszakos megmozdulások okainak, hátterének, következményeinek feltárására létrehozott vizsgálóbizottságot vezette 2006 és 2007 között, arról beszélt a bíróság előtt kedden, hogy a bizottság megállapítása szerint 2006. október 23-án a felfegyverkezett tömeg létszáma, ellenséges magatartása miatt szükséges volt a rendőri fellépés, de az arányosság tekintetében nem tudtak állást foglalni a rendelkezésre álló információk alapján.
Balsai István ezzel kapcsolatban kifejtette: ő maga „elképesztő aránytalanságot lát” az események után is sok évvel a rendőri fellépés tekintetében. Azt mondta, fényképek vannak a birtokában arról, hogy a rendőrök szemmagasságban céloznak az emberekre, ráadásul nem is voltak rendszeresítve az akkor használt gumilövedékek és a rendőrök „rettenetes túlerőben” fékezték meg az embereket.
A bíróság kíváncsi volt arra, hogy a jelentés készítésekor milyen adatokból indultak ki, amikor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök felelősségéről beszéltek. Balsai István kifejtette, hogy nem volt a birtokukban a miniszterelnök tevékenységére vonatkozó konkrét adat, mindössze a kijelentésére hagyatkoztak, mivel ő maga beszélt arról, hogy ott állt a „parancsnoki harcállásponton”.
Majoros Zoltán ezredes, egykori műveleti irányító, a per egyik vádlottja a tárgyaláson arra volt kíváncsi, vizsgálta-e a miniszterelnöki megbízott az oszlatás jogszerűségét. Emlékeztetett arra: a törvény szerint a jogellenes tevékenységet folytató tömeggel szemben lehet tömegoszlatást alkalmazni. Balsai István válaszában úgy fogalmazott, vizsgálták és jogszerűtlennek találták a tömegoszlatást.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!