Megszavazták a szociális minimáljövedelmet Zuglóban

A cél, hogy megakadályozzák a családok elszegényedését a kerületben – mondta el az önkormányzat.

MA
2015. 02. 26. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzat közleményében azt írta: az új szociális rendelet legfontosabb célja, hogy megakadályozza a családok elszegényedését a kerületben. Ennek nyomán a hivatal 26 ezer forintig kipótolja azoknak a jövedelmét, akiknek ennél kevesebb bevételük van. A rendelet másik legfontosabb pontja a lakásfenntartási támogatás, amely az adósságok felhalmozódásával, a közüzemi szolgáltatások kikapcsolásával és a lakhatás elvesztésével szemben nyújt védelmet.

A PM taggyűlése 90 százalékos többséggel javasolta az alapjövedelem bevezetése melletti kiállást, amelynek értelmében a gyermekek havi 25 ezer forintot, a felnőttek havi 50 ezer forintot, a kismamák havi 75 ezer forintot kaphatnának – fejtette ki Szabó Tímea.

Úgy fogalmazott, Magyarország „rettenetesen beteg”, a nincstelenség és a kilátástalanság ugyanis rosszindulatú daganatként szövi át az országot.

A hirtelen jelentkező többletkiadásokra pedig bevezetik az eseti szociális segélyt. Ezt az egyszeri vissza nem térítendő segélyt azok kaphatják, akik két hónapig nem tudják fizetni lakhatási költségeiket.

Ezenfelül a szociális rendszer új elemeként idén ősztől már az óvodába járó gyerekek is kapnak tanévkezdési hozzájárulást, továbbá a születési támogatás összegét 30 ezer forintra emelte a képviselő-testület.

A szociális rendszerre Zugló az idén félmilliárd forintot fordít saját bevételeiből. Minimáljövedelemben várhatóan mintegy háromszáz, lakhatási támogatásban pedig háromezer család részesülhet – olvasható az önkormányzat közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.