A sikernek is lehetnek mellékhatásai – Meddig munka, honnantól függőség?

„Munkaalkoholista voltam” – mondja Horváth László, aki saját életében tapasztalta meg, milyen észrevétlenül képes a munka háttérbe szorítani a családot és a magánéletet. Az általa vezetett gyógyszerszállító cég világából és az Útravaló című könyvből indult el az a történet, amelyből a Weöres Sándor Színház Kockázatok és mellékhatások című új előadása megszületett. A darab már nem egyetlen vállalkozásról szól: azt vizsgálja, hol húzódik a határ teljesítmény és függőség között, mit viszünk tovább a szüleinktől kapott mintákból, és mi történik a családdal, ha a munka lassan mindent elfoglal. Szabó Tibor színházigazgató szerint ezek a kérdések az ő életétől sem idegenek.

Horváth László, a PharmaTrans Hungary Kft. vezetője másfél évtized alatt gyűjtötte össze a gyógyszerszállításban dolgozó sofőrök történeteit. Fotó: Weöres Sándor Színház

Ez a gondolkodás saját életútjából is következik. Korán sikeres vállalkozásokat épített, a munka azonban idővel annyira magával ragadta, hogy az eredeti cél lassan háttérbe szorult.

Az volt a célom, hogy a családomnak más körülményeket biztosítsak, aztán ez egyszer csak eltűnt a horizontról 

– mondja.

Az Útravaló ezért nemcsak sofőrök történeteinek gyűjteménye lett, annak a vezetőnek a gondolkodása is benne van, aki idővel maga is másként kezdett tekinteni a munkára és azokra az emberekre, akikkel együtt dolgozik.

Fotó: Weöres Sándor Színház

A könyvből nem adaptáció készült

Az Útravaló később egy új történet kiindulópontja lett. Horváth László, Farkas Ádám és a Weöres Sándor Színház igazgatója, Szabó Tibor azon gondolkodtak, lehet-e ebből a világból olyan színházi előadást létrehozni, amely azoknak is mond valamit, akiknek semmi közük a gyógyszerszállításhoz. Horváth László átadta az alapötletet és azt a közeget, amelyet hosszú évek óta belülről ismer, az alkotók pedig szabadon gondolkodhattak tovább róla. Nem azt kellett megmutatniuk, milyennek látja önmagát egy cég vagy annak vezetője, hanem azt, ők mit vesznek észre ebben a világban.

Szabó Tibor hangsúlyozza: fikcióról van szó. A gyógyszerszállító cég, a tulajdonos, az alkalmazottak és családtagjaik adják a közeget, a történet azonban olyan élethelyzeteket mutat meg, amelyek sokak számára ismerősek lehetnek. 

Van benne egy fiatal pár, amely az életkezdés és a családalapítás nehézségeivel találkozik, és egy idősebb pár története is. Különböző életszakaszok, különböző problémák, miközben ugyanazok a kérdések térnek vissza: munka, család, megfelelés, örökölt minták.

Fotó: Weöres Sándor Színház

Amikor a teljesítményből függőség lesz

A darab egyik legerősebb pontja a munkához való viszony. A munkafüggőség sajátos probléma, hosszú ideig akár erénynek is látszódhat. Ez a típusú függőség korántsem ritka jelenség: egy 23 ország adatait összesítő, több mint 71 ezer ember bevonásával készült nemzetközi kutatás szerint a vizsgáltak mintegy 14–15 százalékát érintheti. A pontos arány mérési módszertől és mintától is függ, a problémát pedig különösen nehéz felismerni, mert a sok munkát és a nagy teljesítményt a környezet többnyire pozitívan értékeli. Így sokszor csak akkor válik láthatóvá a baj, amikor a munka már a pihenés, a magánélet vagy a család rovására megy. Horváth László nem kívülállóként beszél erről.

Munkaalkoholista voltam

 – mondja minden kerülő nélkül.

A felismerés azonban nem akkor érkezett, amikor a munka kezdte kitölteni az életét. Éppen ez volt a probléma.

Úgy szippant fel a lendület, nem veszed észre, hogy benne vagy.

Elmondása szerint egyre nagyobb pörgésben élt, mire felismerte, mi történik, szinte alig maradt magánélete. Amit ő még elegendő jelenlétnek gondolt, azt a másik oldal már egészen másként élte meg. Végül egy súlyos magánéleti válság kényszerítette arra, hogy szembenézzen azzal, milyen árat fizetett. Ezután döntött úgy, változtat az életén. Későbbi kapcsolatában már tudatosan igyekezett több időt és energiát fordítani a másik félre, és vezetőként is egyre jobban kezdte érdekelni, hogyan működnek az emberek. Mentálhigiénés tanácsadói képzettséget is szerzett, mert – mint mondja – jobban akarta érteni a munkatársait és azokat a helyzeteket, amelyekkel a hétköznapokban találkozik. Horváth László történetében felfedezhető egy fájdalmas ellentmondás. Azért akart sikeres lenni, hogy jobb életet biztosítson a családjának. Közben a sikerhez vezető munka lassan éppen attól a családtól vette el az időt, amelyért eredetileg az egészet elkezdte.

Fotó: Weöres Sándor Színház

Amit otthonról hoztunk

Szabó Tibor szerint a darab kérdései azért is aktuálisak, mert egy felgyorsult világban próbálunk egyszerre mindenütt megfelelni. A munkahelyen, a családban, a párkapcsolatban. Közben azt is el kell döntenünk, mit kezdünk azokkal a viselkedési mintákkal, amelyeket az előttünk járóktól kaptunk. 

A színházigazgató saját szakmájában is érzékeli a generációk közötti feszültséget. Amit az egyik nemzedék megtanult és természetesnek tekintett, azt a következő már nem feltétlenül fogadja el. A fiatalabbak megkérdőjeleznek korábbi szabályokat és munkamódszereket, az idősebbeknek pedig szembesülniük kell azzal, hogy ami számukra magától értetődő volt, nem feltétlenül marad az.

A Kockázatok és mellékhatások ezeket az ütközéseket nem elméleti kérdésként mutatja meg. Családokon, párkapcsolatokon, egy apa és egy fiú viszonyán keresztül jelennek meg. Szabó Tibor az életközepi válságra sem feltétlenül csak negatív folyamatként tekint. Egy krízis fájdalmas, de közben kikényszerítheti azt a változást, amelyre máskülönben talán nem kerülne sor. Ebben a pontban a két férfi története hasonlít: Horváth László életében éppen egy ilyen válság vezetett a felismeréshez, hogy valamin változtatnia kell.

A teljesítmény határairól

A Weöres Sándor Színház kifejezetten sikeres időszakban mutatja be ezt az előadást. Szabó Tibor szerint az idei kezdésre nem lehet panasz. A Takarásban című előadás a Színikritikusok Díján a 2025/2026-os évad legjobb kőszínházi előadása lett, és a Városmajori Szemle Pluszról is három elismeréssel tért haza a társulat. Nagy Péter István a legjobb rendezésért, Domokos Zsolt a legjobb férfi mellékszereplőként kapott díjat, Nagy-Bakonyi Boglárka pedig Peremartoni Krisztina különdíját vehette át. Gyulai-Zékány István Junior Prima Díjat kapott, Nagy-Bakonyi Boglárkát pedig a Gyévuskában nyújtott alakításáért a 2026-os eSzínház Fesztivál legjobb női szereplőjének választották.

– Soha rosszabb évadkezdést

 – jegyzi meg Szabó Tibor.

Számára az elismerések azt mutatják, valamit jól csinálnak. Éppen ezért érdekes, hogy egy ilyen időszakban beszélünk vele a teljesítmény határairól, hiszen ő maga is ismeri azt a pörgést, amelyről Horváth László beszél.

– A család a legfontosabb

 – emeli ki a színházigazgató.

Szabó Tibor számára sem elméleti kérdés, hogyan lehet elválasztani egymástól munkát és magánéletet. Felesége színész, huszonegy éve élnek együtt szeretetben, és már kapcsolatuk elején eldöntötték, a színházi problémákat nem viszik haza. Sokáig működött is. Olyannyira, hogy a kollégák néha nem hitték el a feleségének: valóban nem tud többet a színház belső ügyeiről annál, mint amit az igazgató másokkal is megosztott. Ezt a határt viszont nagyon nehéz megtartani. Szabó Tibor szerint a szakmán belüli feszültségek és a generációk közötti konfliktusok olykor annyira súlyossá válnak, hogy egyszerűen nem lehet őket az igazgatói irodában hagyni. Hazaviszi, továbbgondolja, megbeszéli őket. És ekkor merül fel ugyanaz a kérdés, amelyet az előadás is körbejár: hol marad a család?

Hol tudom megtartani az egyensúlyt a munka és a család között? Úgy, ha azt mondod, a család a legfontosabb.

– mondja. 

Két kamasz gyermeke van, akiket – ahogyan fogalmaz – még fel kell nevelnie, el kell indítania az útjukon. Ehhez viszont saját magára is vigyáznia kell. 

Horváth László és Szabó Tibor egészen más területről érkezett, mégis ugyanahhoz a ponthoz jut. Az egyikük üzletemberként tapasztalta meg, milyen észrevétlenül tudja elfoglalni az életet a munka, a másik színházigazgatóként próbálja tudatosan meghúzni a határt. Egyik esetben sem a munka értékének megkérdőjelezéséről van szó. Éppen ellenkezőleg. Mindketten olyan területen dolgoznak, ahol a teljesítménynek nagyon is látható eredménye van. A kérdés az, meddig marad ez egészséges hajtóerő, mikor kezd mást kiszorítani az életéből.

Másképpen jelen lenni mecénásként

Horváth László számára a kultúra támogatása nem új terület, ezúttal mecénásként azonban más módon kapcsolódik a színházhoz. Nem egyszerűen anyagi segítséget adott egy már létező kulturális produkcióhoz. Hozott egy ötletet, egy könyvet, egy általa jól ismert szakmai közeget és másfél évtized történeteit. A mecenatúra ebben az esetben tehát nem pusztán finanszírozást jelent. Az alapanyag érkezett kívülről a színházba, ott pedig önálló művészeti alkotássá formálódott.

Ehhez az is kellett, hogy az ötletgazda egy ponton elengedje a saját történetét. Horváth László nem azt akarta viszontlátni a színpadon, amit ő és munkatársai gondolnak saját magukról. Sokkal érdekesebbnek tartotta, hogy a színházi alkotók mit látnak meg ugyanabban a világban. Egy cégvezető számára ez önmagában sem magától értetődő helyzet. A saját munkájában döntéseket hoz, folyamatokat irányít és felelősséget vállal értük. A színházban viszont az ötlet átadásával együtt a kontrollt is át kellett engednie az alkotóknak.

Nem kell kész válasz

Szabó Tibor szerint nem szükségszerű, hogy egy színházi előadásnak egyetlen mondatban megfogalmazható üzenete legyen. 

Fontosabb, hogy a néző találkozzon egy történettel, felismerjen benne valamit a saját életéből, majd továbbvigye magával. A Kockázatok és mellékhatások ebből a szempontból nem akar kész diagnózist adni. Megmutat élethelyzeteket, amelyekből a néző maga vonhat le következtetéseket. 

Talán már az is elég, ha egyszer csak arra gondol: velem is megtörtént. Horváth László a beszélgetésünk végén azt a kérdést veti fel: létezik-e egyáltalán mellékhatás? Ami történik velünk, annak hatása van akkor is, ha eredetileg egészen mást szerettünk volna elérni. Ugyanez történhet a munkával is. Lehet a cél biztonságot teremteni, sikeressé válni, gondoskodni a családról. A következmények azonban nem mindig ott jelentkeznek, ahol számítunk rájuk.

A Kockázatok és mellékhatások ezért végül jóval messzebbre jut annál a világnál, ahonnan elindult. A gyógyszerszállítás adja a közeget, de a kérdései sokkal általánosabbak: hogyan dolgozunk, mit örökítünk tovább, mennyi figyelem marad a másik emberre, és észrevesszük-e időben, amikor változtatnunk kell. Minden döntésnek van hatása. Legfeljebb a kisbetűs részt nem mindig akkor olvassuk el, amikor még volna időnk rá.