Orbán Viktort a reklámadóról, „régi harcostársának elveszítéséről” is kérdezték a műsorban, amiről azt mondta: szükség van a reklámadóra és a belőle származó bevételre, ettől „nem tudunk eltekinteni”.
Azonban „miután a reklámadó – mint minden adó – pénzről szól, és magántulajdonosok zsebbe vágó érdekeiről is szó van, nekik erről van véleményük. Különböző eszközökkel, különböző módszerekkel próbálnak ennek érvényt szerezni, és különböző erősséggel fogalmazzák ezt meg” – mondta a miniszterelnök.
Hangsúlyozta ugyanakkor: ilyen vitákban sem a kormány, sem ő nem vehet részt. „Egy ország kormányzása sohasem személyes ügy” – fogalmazott, majd azt is mondta, hogy „a kávéházi legendák világa nem a kormányzás világa”. Azt „egészen másodlagosnak” nevezte, ki milyen stílusban, hogyan beszél és mit mond.
A kormány bankpolitikájának változásáról a kormányfő azt mondta: „elértük a céljainkat”. Mint fogalmazott, az ő fejében úgy tagozódik az időszámítás, hogy van a devizahiteles korszak előtti és utáni élet, és most „a devizahitelesek korszakát lezártuk”. Hozzátette, a kormány azt a célját is elérte, hogy a magyar bankrendszer legalább fele nemzeti kézben legyen. Szavai szerint Magyarország visszatért a rendezett gazdasággal rendelkező országok közé.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!