Az MTI tudósítója szerdán a helyszínen azt tapasztalta, hogy szinte teljesen kihalt a Déli pályaudvar. Ugyan a pénztárak és a nemzetközi pénztárak is nyitva tartanak, illetve az információs pult is üzemel, utas alig van. Ennek megfelelően a vágánykijáratok és az állomásépület közötti büfék, üzletek mind bezártak. Csupán a nemzeti dohánybolt tartott nyitva.
A pályaudvar átjárható, a vágányok felé is ki lehet menni, de vonat nem állt a pályákon, csupán egyetlen tolatómozdony árválkodott az egyik szélső vágányon.
A Kelenföldi pályaudvarra tartó vonatpótló buszokra a pályaudvar Alkotás utca felőli oldalán lehet felszállni, ám ott sem volt nagy a nyüzsgés, a járatokon mindössze 2-3 utas várta az indulást.
A buszok mögötti taxidroszton egyetlen kocsi vesztegelt. A taxis az MTI tudósítójának egyetlen szóval jellemezte a helyzetet: „halál”. Hozzátette, hogy csak megszokásból áll a droszton, mert utas alig van.
Ugyancsak a forgalom katasztrofális csökkenéséről számolt be a vágányok oldalában működő zöldséges. Mint mondta, valójában nem érdemes nyitva tartani, hiszen 70 százalékkal csökkent a forgalom, a vevők csak szállingóznak.
A pályaudvar alsó részén az aluljáróban, illetve a közelében működő üzletek szinte kivétel nélkül nyitva voltak, ám az MTI tudósítója által megkérdezett kereskedők szintén a forgalom drasztikus csökkenéséről panaszkodtak.
Egy biotermékeket áruló boltos azt mondta, hogy a forgalom a felére csökkent, így gyakorlatilag csak a rezsit tudja kitermelni a nyitvatartási idő alatt.
Az állomásépület alatt működő kocsma pultosa is 70 százalékos forgalomcsökkenésről számolt be, és megjegyezte: csupán a törzsvendégek megtartásáért vannak nyitva.
A Déli és a Kelenföldi pályaudvarok közötti alagútnál január 25-én hullottak kődarabok a megcsúszott támfalból a sínekre. Akkor még csak korlátozták a forgalmat, január 31-én azonban le kellett zárni az alagutat, mert újabb kövek estek a vágányra, és tovább csúszott a támfal földje. Kezdetben úgy vélték, hogy a sok eső okozhatta a támfal sérülését, a keddi előzetes szakértői vélemény szerint azonban mégsem a Csukló utca felől érkező nagy mennyiségű csapadékvíz mosta alá a támfalat, hanem a Kis-Gellért-hegy lába alatt futó rétegvizek és szivárgó vizek.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!