Új mentőállomás épül Tiszaadonyban

A mintegy tíz beregi település több mint hatezer lakosát ellátó új állomás idén júniusra készülhet el.

MA
2015. 02. 17. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyarmati István projektiroda-vezető a beruházás keddi, tiszaadonyi alapkő-letételi ünnepségén elmondta: az Európai Unió által támogatott, „Sürgősségi ellátás fejlesztése – mentés” elnevezésű projektben országosan 22 új mentőállomás építése, valamint 60 meglévő korszerűsítése szerepel, továbbá új eset- és rohamkocsikat, mentőorvosi autókat, illetve orvostechnikai és oktatási eszközöket is vásárol a mentőszolgálat.

A mentőállomás-fejlesztések közül tizenhárom beruházás már elkészült, huszonhét hamarosan befejeződik, a fennmaradó állomások építésével pedig a tervek szerint 2015 őszére készülnek el – mondta el Gyarmati István.

A projekt révén beszerzett 178 új mentőautó már szolgálatba állt, és folyamatban van az orvostechnikai eszközök beszerzése is – tette hozzá.

A bruttó 114 millió forintból épülő tiszaadonyi állomás két új, teljesen felszerelt mentőautót, valamint egy mentőorvosi kocsit fog kapni, amelyek tíz környékbeli település összesen 6160 lakosát fogják ellátni. A korszerű épületre napkollektorokat szerelnek fel, szociális helyiségeket alakítanak ki, valamint kiépítik a mentőautók mosására és fertőtlenítésére szolgáló helyiségeket is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszaadony mellett Kölcsén is új mentőállomás épül, a cél ezzel az egyes beregi kistérségeket érintő „fehér foltok”, azaz a 15 percen túli kiérkezési idő eltüntetése lesz – hangsúlyozta Pápai György, az OMSZ regionális orvosigazgatója az eseményen. Megjegyezte, hogy az új tiszaadonyi állomásra tizennégy új dolgozót vesznek majd fel, a mentőszolgálat pedig várja azok jelentkezését, akik szeretnének itt dolgozni.

A környező települések régóta várták ezt a beruházást, hiszen minden itt élő tudja, hogy egy riasztásnál a legközelebbi, Vásárosnaményban lévő mentőállomás is messze van – mondta Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Az Észak-alföldi régióban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében két-két új mentőállomás építenek fel és többet modernizálnak, Hajdú-Biharban pedig a debreceni és a püspökladányi mentőállomás érintett a rekonstrukciós munkálatokban. Mindhárom megyében úgynevezett skill-laborokat építenek, emellett képzésék elindítását is támogatja a program.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.