150-200 koszovói menekült érkezik naponta

Ugyanakkor Szíriából, Afganisztánból és Irakból továbbra is jelentős számban érkeznek illegális bevándorlók.

BLM
2015. 03. 16. 19:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végh Zsuzsanna közlése szerint a válságövezetekből minden korábbi időszakhoz képest több menekült érkezik. Az európai uniós tagállamokban is jelentős, de Magyarországon ezen belül is kirívó emelkedés figyelhető meg. Csak ebben az évben több mint hétezren érkeztek Afganisztánból, Szíriából és Irakból. Az összes regisztrált kérelmező számát tekintve Magyarország felzárkózott Németország mögé – tette hozzá.

Egyetlen év alatt több mint két és félszeresére emelkedett az Európában feltartóztatott illegális menekültek száma – derül ki a Frontex európai uniós határőrizeti együttműködést koordináló ügynökség összesítéséből.

 

Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter közölte: ha befagyasztják Görögország pénzügyi támogatását, az ország megnyitja határait a menekültek előtt, akiket – köztük valószínűleg az Iszlám Állam néhány harcosát – kivétel nélkül ellátnak olyan EU-s okmányokkal, amelyekkel akadály nélkül indulhat meg a milliós embertömeg Berlin felé – írta a The Telegraph.

Ez komoly kihívást jelent a hivatal számára, ezért belső átcsoportosítást hajtottak végre, 24 órás, folyamatos munkarendben látják el a feladataikat – mondta a BÁH főigazgatója. Kitért arra is, hogy az említett térségekből érkezők olyan területekről menekülnek, ahol a biztonsági kockázatok jelentősen megnövekedtek, így esetükben bonyolultabb vizsgálatokat kell lefolytatni, mint például a koszovóiak ügyében.

Végh Zsuzsanna azt mondta, hogy főleg a szírek esetében lehet megalapozott a nemzetközi védelem biztosítása. Nekik van lehetőségük arra, hogy támogatást kérjenek a társadalmi beilleszkedés segítéséhez. Integrációs szerződés megkötésével két évig kaphatnak támogatást, amelyet felhasználhatnak otthonteremtésre, nyelvtanulásra, vagy valamilyen szakképzés megszerzésére, gyermekeik oktatására – tette hozzá.

A BÁH főigazgatója elmondta, hogy az illegális migráció fékezése érdekében kötött nemzetközi együttműködésnek köszönhetően – az év elején tapasztalt napi ezres nagyságrendhez képest – mostanra jelentősen csökkent a Magyarországra érkező koszovói menedékkérők száma, de a napi 150-200 koszovói menekült nemzetközi összehasonlításban továbbra is soknak számít.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.