A Duna TV is alaposan előzi az új M1-et

Nézettségi adatok a Nielsentől: az ellenzéki civilek tüntetése idején még az ATV is magasan verte a köztévé új hírcsatornáját.

MNO
2015. 03. 16. 12:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azonnali nézettségi adatokat közölt a Nielsen a köztévé március 15-ei indulása után. Az Origón megjelent adatok alapján a megújult M1 a korábbi formához képest rosszabb vasárnapi nézettséget produkált, a Duna TV viszont nagyot lépett előre, köszönhetően a Forma–1-es idénynyitónak is. Lássuk a részleteket!

A teljes tévéző népesség 4,7 százaléka választotta a köztévé új hírcsatornáját a Nielsen adatai szerint, ez a szám korábban 6-7 százalék között ingott (vasárnaponként 5-5,2 százalék közt). Amit az elsőre gyengének tűnő adathoz azonban még tudni kell, ez nem feltétlenül alacsony, mert a hírtelevíziók jellemzően 1-2 százalékos közönségarányt tudnak elérni Európában. Ugyanakkor a törzsközönség összetétele nem látszik gyorsan megváltozni, a 49 év alatti felnőtt korosztálynak mindössze 2,1 százaléka kapcsolt az egyesre.

A köztévé szórakoztató és sporttartalmainak a Dunára költözésével a „nemzeti főadó” jól járt, március 15-én, egész napot vizsgálva sikerült 7,9 százalékot elérnie, tehát a régi Duna TV-nézők maradtak, s melléjük érkezett sok olyan tévéző, akit a Forma–1, a Magyarország, szeretlek! vagy Rudolf Péter Kossuthkiflije érdekelt. A Duna TV az elmúlt vasárnapokon 3,6 százalékkal futott teljes lakosságban. A fiatalabb nézőket valószínűsíthetően az F1 hozta, 5,9 százalék nézte 49 év alatt.

Azok után, hogy a hazai ellenzéki sajtó szétcincálta a köztévé induló napját, nagy terjedelemben foglalkozva az élő adást övező problémákkal (hanghiba, kapcsolási hiba), az MTVA vezérigazgatója is kiállt. Szabó László Zsolt szerint a hibák „apróbbak” voltak, és „csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit”. Az Origónak nyilatkozva úgy vélekedett, nagy hibák az internetes portálokon is vannak, csak azok nem kapnak ekkora publicitást.

Hogy nézettségben kik voltak az M1 vetélytársai? Ez is leolvasható a Nielsen grafikonjáról. Az ATV weboldala is rávilágít arra, hogy 17 órától késő estig a háztartások 88 százalékában fogható ellenzéki ATV folyamatosan nézettebb volt a köztévé hírcsatornájánál. Az ellenzéki civilek tüntetését élőben sugárzó kereskedelmi adót hosszú ideig négyszer annyian is követték, mint a közhírcsatornát. A két csatorna görbéje ugyanakkor este 8-kor rövid időre összeért.

Az RTL Klub és a TV2 „természetesen” ezen a napon is a legnézettebb adók voltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.